Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv átfogó áttekintést nyújt a haditengerészeti légierőről és a repülőgép-hordozók történetéről, részletesen bemutatva azok fejlődését és harcát a különböző konfliktusok során, különösen a II. világháborúban. A könyvet azonban számos ténybeli pontatlanság és az alapos kutatás hiánya miatt kritika érte, ami kihat a hitelességére.
Előnyök:A könyv informatív, és világos képet nyújt a repülőgép-hordozók fejlődéséről és a haditengerészeti stratégiákról. Érdekes betekintést nyújt a kulcsfontosságú csaták során hozott vezetői döntésekbe, és közérthető írásmódjával leköti az alkalmi olvasókat.
Hátrányok:A könyvben számos ténybeli hiba és pontatlanság található, ami megkérdőjelezi a szerző tárgyi ismereteit. Hiányoznak a kulcsfontosságú források és hivatkozások, és egyes történelmi eseményeket félremagyaráznak, ami rontja az információk általános minőségét és megbízhatóságát.
(5 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Carriers in Combat: The Air War at Sea
Könyv tartalma:
A II. világháború óta nem voltak harcok a repülőgép-hordozó repülőcsoportok között, de a flattopok minden olyan háborúban, összecsapásban vagy terrorcselekményben, amelyet a tengeren lévő repülőgépekről lehetett lecsapni, kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepet játszottak.
A hordozóknak politikai határai vannak. Tetszésük szerint távolodnak el a levegőben feltankolható repülőgépekkel, hogy több ezer mérfölddel beljebb lévő célpontokra csapást mérjenek. A 20.
század elejének rögtönzött fából készült platformjaitól a mai nukleáris meghajtású szuper-hordozókig Hearn feltárja, hogy a kulcsfontosságú személyek harci tapasztalatai hogyan irányították a hordozók fejlesztését, technológiáját és taktikáját a világ haditengerészeteiben.
A 20. század elején, a dreadnaughtok idején Európában és Észak-Amerikában az újítók fából, vászonból, drótból és egy kis belső égésű motorból készült szerkentyűket kezdtek el repíteni.
A haditengerészeti tisztek hamarosan azon tűnődtek, hogy vajon ezeket a rozoga kétfedelű repülőgépeket fel lehet-e indítani egy felszíni hajó fedélzetéről. A kísérletek a gyalogoshajók fedélzetére épített, zsűrizett fából készült platformokról kezdődtek. A kísérletek elég érdeklődést váltottak ki ahhoz, hogy a világ haditengerészetei jobb repülőgépek és jobb repülőgép-hordozók építésébe kezdjenek.
Egy olyan hajó újdonsága, amely a világ óceánjain bárhová képes saját leszállópályát vinni, az 1920-as években lángra lobbant, és hozzájárult egy új fegyverkezési verseny megindulásához. Míg a világ többi része a hordozókat védekező fegyvereknek tekintette, Japán a támadó képességekre összpontosított, és 1940-re a világ legjobb hordozóját gyártotta le. A második világháborúban a repülőgép-hordozó a legnagyobb felszíni hajóvá vált.
Azóta nem volt háború nélkülük.
