India eltűnőben lévő lépcsőházai

Olvasói vélemények

A könyv vizuálisan lenyűgözően mutatja be India ősi mostohakútjait, gyönyörű fényképeket és informatív szöveget ötvözve. Betekintést nyújt ezen egyedülálló építmények építészeti jelentőségébe és történelmi kontextusába, így értékes forrás az építészet, a művészet és az indiai kultúra iránt érdeklődő olvasók számára. Egyes kritikák azonban kiábrándító fotóminőséget és a mélyebb történelmi kontextus hiányát említik.

⬤ Lenyűgöző fényképek, amelyek megörökítik a mostohakutak szépségét.
⬤ Informatív és lebilincselő szöveg, amely összefüggéseket és történelmet nyújt.
⬤ Széles közönség, beleértve az általános olvasókat és a szakembereket is.
⬤ GPS-koordinátákat tartalmaz az indiai mostohakutak kereséséhez.
⬤ Kiváló minőségű kiadvány átgondolt elrendezéssel.

⬤ Egyes kritikusok szerint a fényképek minősége csalódást keltő, és nem eléggé vonzó.
⬤ Néhány olvasó több történelmi tartalmat kívánt, mivel úgy érezte, hogy kevés információ áll rendelkezésre.
⬤ Nem minden fotó felel meg a művészi megjelenítéssel kapcsolatos elvárásoknak.

(45 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Vanishing Stepwells of India

Könyv tartalma:

India legszebb építészeti építményei közül néhány a föld alatt található: ezek az ősi lépcsőházak. A lépcsőkutak csak Indiában találhatók; a legkorábbi kezdetleges kutak a Kr. u. 4. századból származnak, és végül az egész országban épültek, különösen a száraz nyugati régiókban. A lépcsőkutak építése úgy fejlődött, hogy a 11. századra elképesztően összetett építészeti és mérnöki teljesítményt nyújtottak, és nemcsak egész évben vizet biztosítottak, hanem gyülekezőhelyként, menedékhelyként és visszavonulási helyként is szolgáltak.

Victoria Lautman újságíró három évtizeddel ezelőtt találkozott először a mostohakutakkal, és ez a könyv - amely most először jelenik meg papírkötésben - több éven át tartó elszánt erőfeszítéseinek bizonyítéka, hogy dokumentálja ezeket a lenyűgöző, de nagyrészt ismeretlen szerkezeteket, mielőtt eltűnnének. Az India-szerte elterjedt több ezer mostohakút közül a legtöbbet a modernizáció és a talajvízkészletek kimerülése miatt elhagyták. A gyakran királyi vagy gazdag mecénások által megrendelt kutak méretükben és kialakításukban nagyon eltérőek. Néhányuk földalatti hindu templomként is működött, oszlopos pavilonokkal és díszes kőfaragványokkal. Az iszlám kutak általában kevésbé voltak hivalkodóak, de gyakran árnyékos loggiákat és kis kamrákat is tartalmaztak, amelyekben meg lehetett pihenni, és el lehetett menekülni a fullasztó hőség elől. Ma már csak kevés lépcsőkutat használnak. A legtöbbjüket hagyták eliszaposodni, szeméttel feltöltődni és romosra omlani. Lassan azonban az indiai kormány és az örökségvédelmi szervezetek is felismerik, hogy meg kell őrizni ezeket az építészeti csodákat. 2014-ben India legnagyobb és legismertebb mostohakútja, a gudzsaráti Patanban található Rani ki Vav az UNESCO Világörökség részévé vált.

Lautman bevezetőjében kitér arra, hogy miért és hol épültek a lépcsőházak. Elmélkedik arról, hogy miért pusztultak el, és megvizsgálja, hogyan változik a mostohakutak megbecsülése a védelmüket és helyreállításukat célzó szervezetek és magánszemélyek munkájával. A könyv fő része nagyjából időrendi sorrendben van elrendezve, és egy-egy c-nek legfeljebb négy oldalt szentel. 70 lépcsőkútról, amelyek mindegyike egyedi tervezésű és kivitelezésű. Minden egyes kút neve, helye (beleértve a GPS-koordinátákat is) és hozzávetőleges dátuma színes fényképekkel és Lautman tömör kommentárjával egészül ki, amely a kút történetéről és építészetéről, valamint a látogatás során szerzett tapasztalatairól szól. Bár a lépcsőkutak közül sok már eléggé lepusztult, csodálatos mérnöki kivitelezésük és nagyszerű szépségük mindig lenyűgöző.