Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a kivándorlók és az amerikai őslakosok közötti kölcsönhatásokat vizsgálja a nyugatra vándorlás során, megkérdőjelezve a kapcsolatukkal kapcsolatos sztereotípiákat és mítoszokat. Rávilágít mind az amerikai őslakosok által a kivándorlóknak nyújtott segítségre, mind pedig e találkozások összetettségére, kitérve a gyakori tévhitekre és hangsúlyozva az olykor fennálló kölcsönös tiszteletet.
Előnyök:A könyv informatív, és a történelem egy fontos aspektusára világít rá, eloszlatva az indiánok és a kivándorlók kapcsolatáról szóló mítoszokat. A könyvtárak gyűjteményeinek szükséges kiegészítőjeként tartják számon, és magával ragadó történetmesélő stílusa élvezetessé teszi az olvasást. Az olvasók értékelik a téma igazságtartalmát és mélységét, amely árnyalt képet ad a múltról.
Hátrányok:Néhány olvasó unalmasnak találta az előadást, túlságosan részletesnek és izgalom nélkülinek jellemezve azt. Vannak olyan kritikák, amelyek szerint a könyv túlságosan tárgyilagos és nem eléggé magával ragadó, a téma fontossága ellenére.
(8 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Indians and Emigrants: Encounters on the Overland Trails
Könyv tartalma:
Az első olyan könyvben, amely az indiánok és a kivándorlók közötti kapcsolatokra összpontosít a szárazföldi utakon, Michael L. Tate bemutatja, hogy az ilyen találkozásokat sokkal gyakrabban jellemezte az együttműködés, mint a konfliktus. Több száz kiadatlan forrást és indián szájhagyományt átfésülve Tate megállapítja, hogy az indiánok és az angol-amerikaiak folyamatosan kereskedtek egymással árukkal és hírekkel, és az indiánok különböző formában nyújtottak segítséget a szárazföldön átutazóknak.
Tate elismeri, hogy általában mindkét fél a saját érdekeit és etikai normáit követte, ami néha bizalmatlanságot keltett. A kivándorlók és az indiánok számos jótéteménye azonban egyszerű emberi együttérzésnek tulajdonítható.
A síksági törzsek csak az 1850-es évek közepén kezdték fenyegetve látni függetlenségüket és kulturális hagyományaikat a fehér utazók áradata miatt. Ahogy a bölénycsordák fogytak, és egyre több indián halt meg a kivándorlók által behurcolt betegségekben, egyre gyakoribbá váltak a szekérhadjáratok és az indiánok közötti erőszakos összecsapások, és kitörtek az első angol-indián háborúk a síkságon. Tate szerint azonban még az 1860-as években is a barátságos találkozások voltak a jellemzőek.
Annak ellenére, hogy 1840 és 1870 között a fehérek és az indiánok között több ezer kölcsönösen előnyös kapcsolat alakult ki, az amerikai populáris kultúrában az alföldi indiánokról mint a szárazföldi pionírok legnagyobb ellenségeiről kialakult kép uralkodott. E sztereotípia fennmaradásának magyarázatával Tate igyekszik eloszlatni a Nyugat egyik legrégebbi kulturális félreértését.
