Olvasói vélemények
Összegzés:Barbara Newman „Isten és az istennők” című könyvét a középkori kereszténységben az isteni nőiség és az egyedülálló Isten együttélésére vonatkozó mély meglátásaiért és innovatív tudományosságáért dicsérik. A könyv történelmi teológiai koncepciókat és a különböző női alakok kereszténységben való megjelenítését vizsgálja, gazdag szintézisét nyújtva a régi és a forradalmi eszméknek. Aggodalomra ad okot azonban a közönségnek a témával való tudományos foglalkozásának szintje.
Előnyök:⬤ Mélyreható meglátások és forradalmi elképzelések az isteni nőiségről a kereszténységben.
⬤ Jól kutatott tudományosság, amely szintetizálja a történelmi és teológiai fogalmakat.
⬤ Gazdag illusztrációk és allegorikus példák, amelyek fokozzák a középkori képzeletbeli teológia megértését.
⬤ Szigorúan a szöveges bizonyítékokban gyökerezik, mélységet nyújt anélkül, hogy feláldozná a tudományos integritást.
Hátrányok:⬤ Néhány olvasónak összetettnek vagy zavarónak tűnhet a tartalom, ha nem rendelkezik középkori tanulmányi háttérrel.
⬤ Aggodalomra ad okot, hogy sokan, akik a kapcsolódó témákat tárgyalják, nem foglalkoznak mélyen a történelmi szövegekkel.
(3 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
God and the Goddesses: Vision, Poetry, and Belief in the Middle Ages
Könyv tartalma:
A közhiedelemmel ellentétben a középkori vallásos képzelet nem korlátozódott a férfias istenképekre, hanem az isteni istenséget többféle formában képzelte el. Valójában a középkori kereszténység Istene egyetlen Fiú Atyja volt, de sok leánya - köztük a Filozófia Asszonya, a Szeretet Asszonya, a Természet Asszonya és az Örök Bölcsesség.
Az Isten és az Istennők a középkori képzeletbeli teológia tanulmánya, amely Isten számos leányát vizsgálja, akik allegorikus költeményekben, teológiai fikciókban és szent asszonyok látomásaiban jelennek meg. Hajlamosak voltunk ezeket az istenségeket puszta megszemélyesítésekként és költői alakokként értelmezni, de ez - állítja Barbara Newman - tévedés. Ezek az istennők nem pogány túlélők vagy az archetipikus pszichológiában megkonstruált Nagy Istennő változatai, hanem a keresztény képzelet sajátos alkotásai.
Az isteni emanációiként, az Isten és a kozmosz közötti közvetítőként, megtestesült univerzálisként, valamint az azonosulás és a vágy elragadó tárgyaként a középkori istennők átalakították és elmélyítették a kereszténység Istenről alkotott elképzelését, a skolasztikus teológia hatókörén túlmutató vallási lehetőségeket vezettek be, és eleven képzeletbeli életre keltették azokat. Newman hidat épít az allegorizált női hatalom világi és vallási felfogása között, és olyan kérdéseket feszeget, mint például, hogy a középkori írók hittek-e istennőikben, és ha igen, milyen módon.
Azt vizsgálja, hogy a költői fikciókban előforduló megszemélyesítések megkülönböztethetők-e a vallásos látomásokban megjelenő megszemélyesítésekről, és felteszi a kérdést, hogy a középkori írók hogyan egyeztetik össze az Isten többszörös leányairól szóló kijelentéseiket az Isten Fia iránti ortodox áhítattal. Megvizsgálja továbbá, hogy a női Isten-beszéd olyan formái, amelyek ma sok keresztényt felforgatónak vagy eretneknek tűnnek, miért nem fenyegették a középkori egyházi embereket.
Az Isten és az istennők olyan eltérő szövegeket, mint a latin és népi költők, középkori iskolások, liturgikusok, valamint férfi és női misztikusok és látnokok írásai, egybefonva, az Isten és az istennők című könyv közvetlen kihívás a modern teológusok számára, hogy újragondolják az istennők szerepét a keresztény hagyományban.
