Isten létezésének világossága

Olvasói vélemények

A könyv a hit etikáját vizsgálja, és a tisztánlátás elvét hangsúlyozza Isten létezésének megértésében. Átfogó filozófiai vitát mutat be, kitérve olyan személyiségek kritikáira, mint Hume és Kant, miközben apologetikus válaszokat is ad. Egyes olvasók elgondolkodtatónak és jól érvelőnek találták, míg mások úgy vélték, hogy hiányzik belőle a világosság és nehezen érthető, különösen a nem tudósok számára.

⬤ Elgondolkodtató, gondos filozófiai érvelés
⬤ hangsúlyozza az egyértelműség döntő fontosságú elvét
⬤ egyedülálló elemzés a különböző apologetikai álláspontokról
⬤ bőséges kritikát kínál a kortárs szkepticizmusról.

⬤ Néhány olvasó ködösnek és nehezen érthetőnek találja az írást
⬤ úgy érzékeli, hogy elsősorban tudósoknak, nem pedig az általános olvasóknak szánja
⬤ hiányzik a szerző kulcsfogalmakkal kapcsolatos értelmezéseinek alapos indoklása.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Clarity of God's Existence

Könyv tartalma:

A The Clarity of God's Existence (Isten létezésének tisztázása) című könyv a történelmi kereszténységen belül a teista bizonyítás szükségességét, valamint az ezzel kapcsolatos kihívásokat vizsgálja a felvilágosodás óta. A kereszténység történelmileg (és a Szentírás szerint) azt vallotta, hogy a hitetlenség megbocsáthatatlan.

Ha Isten meg nem ismerése bűn, akkor ebből az következik, hogy az emberek megismerhetik és meg kell ismerniük Istent. Az embereknek ismerniük kell Istent, mert örök hatalma és isteni természete világosan megmutatkozik a teremtett dolgokban. És mégis, érvel Anderson, több időt fordítanak a megbocsáthatatlanság megállapításához szükséges egyértelműség elkerülésére, mint a tényleges érvelésre vagy bizonyításra.

Az Arisztotelészre vagy Platónra támaszkodó, az elsődleges mozgatót vagy tervezőt megállapító bizonyítékokat elegendőnek tartják.

De ezeknek az alkalmasságát, nemcsak a teizmus Istenének bizonyítására, hanem egyáltalán bárminek a bizonyítására, olyan felvilágosult gondolkodók, mint David Hume, megkérdőjelezték. Miután megvizsgálta a hagyományos bizonyítékokat, és végigkövette a teista bizonyításokkal szembeni kihívások történetét (Hume-tól Kanton át egészen a huszadik századig), Anderson amellett érvel, hogy az apologetika szokásos módszerei nem tudtak kellőképpen válaszolni.

A klasszikus apologetika, az evidentializmus, a presupposicionalizmus, a református episztemológia és mások nem tudnak megfelelő választ adni a felvilágosodás kihívásaira. Ha ez a helyzet, mi a következménye a kereszténység számára? Anderson magyarázatot ad arra, hogy miért vallottak kudarcot a hagyományos bizonyítások, és hogy mi szükséges ahhoz, hogy olyan bizonyítást nyújtsunk, amely nemcsak Hume-ra és Kantra válaszol, hanem Isten létezésének egyértelműségét is megalapozza.

A hagyományos bizonyítások éppen abban vallottak kudarcot, hogy nem Isten létezésének világosságát célozták meg, és ebben a keresztény élet céljának hibás felfogása miatt vallottak kudarcot. Ha az áldott életet Isten közvetlen látomásában, a mennyben kell elérni, akkor aligha van okunk többet kérni a mennybe jutáshoz (megigazuláshoz) szükséges minimumnál. Továbbá, ha a legfőbb áldás ez a közvetlen látomás, akkor Isten munkájában kinyilatkoztatott dicsőségét kevésbé fontosnak tekintjük, sőt félretesszük.

Ezzel szemben, ha Isten örökkévaló hatalma és isteni természete világosan megmutatkozik műveiben, és az áldás Isten megismerésében rejlik, akkor a kereszténység számára rendkívül fontos, hogy Isten létezésének világosságát bizonyítsa.