Eredeti címe:
Report to Alpha Centauri
Könyv tartalma:
John Barnie már korán kijelöli a standját, az Olvasóhoz című versében arra figyelmeztet, hogy talán el akarsz menni, hiszen,... ezek a versek ott vannak kint a hűvös széllel / és a sárga kalapácsok hiányával, fúrókkal és bontógolyókkal,....
De akinek van szeme, hogy lásson, és füle, hogy halljon, biztosan maradjon, nem azért, hogy vigasztalódjon, hanem hogy szembenézzen a kihívó kérdésekkel, a kíméletlen őszinteséggel és a lángoló dühvel az önteltséggel szemben, amely annyi életet pusztít el; az életet, amely még a Conrad által lélektelennek nevezett univerzumban is számít. Barnie arra hív minket, hogy csak nézzünk, tudva, hogy mint minden próféta, ő is... az idegen, az, aki / rossz irányba megy.
(„Lock-step”)Komoly és néha kétségbeeséssel teli az emberiség önpusztító, perverz versenyfutása, amelyet lenyűgöző képekben örökít meg, de van itt egy nagy és intelligens szellemesség is, amely fanyar megjegyzésekben és melankolikus humorban ömlik ki. Mint Kierkegaard apja, aki öklét rázza az univerzumra, Barnie felemeli a hangját az őrültségek ellen, amelyeket túlságosan könnyen természetesnek veszünk, és nem hajlandó meghajolni a fogyasztói társadalom istenei előtt.
Az Egy jelentés az Alfa Centaurira egy gyászbeszéd, amelyet egy Alfa Centauriról érkező látogató szívszorító hangján írt, 10 millió évvel azután, hogy az utolsó emberek elhagyták az árnyak világát, egy olyan világot, amely - bár tudom, hogy ez furcsán hangzik, még akkor is, amikor leírom - kísértetek világa. („Jelentés az Alfa Centaurinak”) Éles, sürgető és végső soron humánus, ez nem olyan költészet, amelytől bármelyikünknek is el kellene fordulnia.
