Karddal az egyik és Jomini a másik kezében: A katonai gondolkodás problémája a polgárháborús Északon

Olvasói vélemények

Carol Reardon „Egyik kezében karddal, a másikban Jominivel” című könyve az amerikai polgárháború alatt az uniós parancsnokok katonai gondolkodásmódját vizsgálja, és megvizsgálja, milyen hatással voltak stratégiájukra de Jomini báró elméletei. Bár a könyv lényegretörő elemzést és történelmi kontextust mutat be, egyes olvasók úgy érzik, hogy a harcelemzésből hiányzik a mélység, és az anyagot kissé könnyedén kezeli.

A könyv kiváló írói és elemzői munkával rendelkezik, és egyedülálló perspektívát nyújt a polgárháború történelméhez. Az olvasók nagyra értékelik Reardon képességét, hogy történészi tudása mellett a történelmi filozófiát gyakorlati példákkal is össze tudja kapcsolni. A háború emberi oldalának feltárását és a katonai professzionalizmus körüli vitákat értékes hozzájárulásnak tartják.

Néhány olvasó úgy találta, hogy a tartalom kissé felszínes, vagy hiányzik belőle a tényleges harcok részletes elemzése és annak kapcsolata Jomini elméleteivel. Kritika érte azt is, hogy a háború pszichológiai hatásainak tárgyalása során politikai elfogultságot véltek felfedezni, valamint azt az érzést, hogy a cím nem tükrözi pontosan a könyv tartalmát.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

With a Sword in One Hand & Jomini in the Other: The Problem of Military Thought in the Civil War North

Könyv tartalma:

Amikor a polgárháború elkezdődött, az északi katonák és a civilek egyaránt kerestek egy keretet, amely segíthet értelmet adni a káosznak, amellyel szembesültek. Sokan először a napóleoni korszakból származó klasszikus európai katonai szövegekhez fordultak, különösen Antoine Henri Jomini A háború művészetének összefoglalójához.

Amint Carol Reardon bemutatja, Jomini munkája csak egy hang volt abban a vitában, amely végül élénk és vitatott nemzeti diskurzusba torkollott arról, hogy Északnak hogyan kellene háborút vezetnie egy olyan időszakban, amikor maga a hadviselés is gyorsan változott. A szerző azt állítja, hogy a háború kezdetén a háború vezetésének szilárd intellektuális alapjainak hiánya - vagy éppen az ilyen alapok szükségességével kapcsolatos konszenzus hiánya - végső soron hozzájárult a konfliktus hosszához és költségeihez.

Reardon megvizsgálja a polgárháború éveiben megjelent új vagy újonnan lefordított katonai szövegek bőségét, amelyek ezt az intellektuális űrt voltak hivatottak betölteni, és a győztes stratégia keresése közben hozzájuk forduló katonák és civilek véleményére is támaszkodik. Azt vizsgálva, hogy a katonai gondolkodás elveiről szóló viták hogyan kerültek bele az északi polgári katonákból álló seregek vezetésével megbízott tisztek képzettségének kérdésébe, feltárja a tizenkilencedik századi katonai gondolkodás korlátait a harc emberi elemeinek kezelésében.