Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv magával ragadó és humoros bennfentes nézőpontot nyújt a cannes-i filmfesztiválról, bemutatva Roger Ebert egyedülálló meglátásait és történetmesélő képességét. Az olvasók számára élvezetes olvasmány, amely megragadja a fesztivál és a filmkultúra lényegét.
Előnyök:⬤ Hihetetlen és magával ragadó írás
⬤ humoros és éleslátó
⬤ hiteles bennfentes nézőpontot nyújt Cannes-ról
⬤ szórakoztató történetek és filmes meglátások
⬤ olyan érzés, mintha nyaraláson olvasnánk, személyes hangvételű olvasmányként.
Hátrányok:⬤ Néhány történet kissé kusza
⬤ hiányzik a strukturált elbeszélés
⬤ a Cannes-t vagy a filmfesztiválokat nem ismerő olvasók számára kevésbé lehet hatásos.
(8 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Two Weeks in the Midday Sun
Könyv tartalma:
A filmkritika példaképe, Roger Ebert - humorával, éleselméjűségével, és nem szűkszavúságával - évtizedeken át olyan hírnevet szerzett, amelyet valószínűleg soha nem fog elérni. Fáradhatatlan kommentárjai halála óta nagyon hiányoznak, de szerencsére a napi kritikák hegyei mellett Ebert a lírai hosszú írások örökségét is hátrahagyta. A Két hét a déli napsütésben című kötetben pedig nemcsak az ember Ebertbe nyerhetünk bepillantást, hanem az egyik legelbűvölőbb és legkülönösebb filmes rituálé, a cannes-i filmfesztivál kulisszái mögé is.
Ez a könyv, amely inkább az emberekről, mint a filmekről szól, intim, furcsa és szellemes beszámoló az 1987-es fesztiválon részt vevő személyiségek felvonulásáról - ez volt Albert tizenkettedik, és az esemény negyvenedik évfordulója. A kiváló tempóérzékkel rendelkező, csodálatos elbeszélő, Ebert a mindennapi rutinjáról és számítógépes problémáiról szóló könnyed eszmefuttatások mellett olyan rendezőkről, mint Fellini és Coppola, olyan forgatókönyvírókról, mint Charles Bukowski, olyan színészekről, mint Isabella Rossellini és John Malkovich, a nagyon is amerikai sajtóügynökről és társadalmi különc Billy „Silver Dollar” Baxterről, valamint az egykori elegánsan mélyen dekoltált nyakkivágásokról szóló komolyabb elmélkedésekről is beszámol. A fesztivál pályafutásáról is nyilatkozik, és arról a „hatalmas boldogságról”, hogy névtelenül és csendben ülhetünk egy átlagos francia kávézóban. És persze beszél a filmekről is.
Ebert bájos vázlataival illusztrálva a fesztiválról, Martin Scorsese új előszavával és Ebert új utószavával egy 1997-es, Scorsesével Cannes-ban elköltött eseménydús vacsoráról, a Két hét a déli napsütésben egy kis kincs, egy ablak a kritika és a szatíra e nagy ismerőjének elméjébe, aki mindig olyan vicces, olyan nem hangzatos, olyan teljesen és szemérmetlenül önmaga.
