Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv jól megalapozott beszámolót nyújt MacArthur tábornok második világháborús új-guineai hadjáratáról, alapos betekintést nyújt a konfliktus stratégiai, hadműveleti és taktikai vonatkozásaiba. A könyv egyensúlyt teremt a MacArthur vezetésével, a hadjárat jelentőségével és a katonák tapasztalataival kapcsolatos nézőpontok között, így a hadtörténelem iránt érdeklődők számára tanulságos olvasmány.
Előnyök:⬤ Jól kutatott és megírt
⬤ alaposan foglalkozik egy kevéssé ismert hadjárattal
⬤ kiegyensúlyozott képet ad MacArthur erősségeiről és gyengeségeiről
⬤ részletesen elemzi a csatákat
⬤ éleslátó kommentár a katonai stratégiáról és vezetésről
⬤ lebilincselő a katonák személyes tapasztalatai iránt érdeklődő olvasók számára
⬤ hasznos bibliográfiai és részletes hivatkozásokat tartalmaz.
Hátrányok:⬤ A térképekből hiányzik a méretarány és a részletes topográfiai információk, ami frusztráló lehet a hadjáratok földrajzi helyzetét megérteni próbáló olvasók számára
⬤ egyes olvasók több fényképre és grafikára vágynak a szöveg kiegészítéseként
⬤ a terjedelem nem biztos, hogy elég átfogó a haladó olvasók számára.
(13 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Macarthur's Jungle War: The 1944 New Guinea Campaign
Könyv tartalma:
Amikor Douglas MacArthur tábornok a II. világháborúban a szövetséges csapatokat Új-Guinea dzsungelébe vezette, már előre tekintett. Azzal, hogy sikeresen átugrotta a japán erőket ezen a szigeten, hadseregeit olyan helyzetbe hozta, hogy teljesíthesse személyes ígéretét a Fülöp-szigetek felszabadítására.
Az új-guineai hadjárat MacArthur egyik fényes sikereként vonult be a történelembe. Stephen Taaffe most megírta a támadás végleges történetét, bemutatva, miért volt sikeres, és mivel járult hozzá a Japán elleni átfogó stratégiához. Könyvében nemcsak azt mutatja be, hogy a győzelmet a technológia, a taktika és a hadsereg és a haditengerészet együttműködésének kombinációjával érték el, hanem azt is, hogy az új-guineai hadjárat hogyan példázta a csendes-óceáni háborút sújtó stratégiai különbségeket, mivel sok magas rangú tiszt inkább elterelő taktikának, mint kulcsfontosságú offenzívának tekintette.
A MacArthur dzsungelháborúja a hadjárat stratégiai hátterét és az egyes hadműveleteket vizsgálja, ismertetve a dzsungel és a kétéltű hadviselés hatalmas kihívásait. Talán még ennél is fontosabb, hogy kiegyensúlyozott értékelést nyújt MacArthur vezetéséről és korlátairól, feltárva, hogy mennyire hagyatkozott a jól ismert haditervekre, és bemutatva, hogy az alárendeltek milyen fontos szerepet játszottak a győzelemben. Taaffe elmondja, hogyan játszotta ki MacArthur az új-guineai hadjárat nehézségeit azzal, hogy osztatlan figyelmét a Fülöp-szigetek elérésére összpontosította. Azt is feltárja, hogy MacArthur gyakran megtévesztette mind a feletteseit, mind a nyilvánosságot, hogy saját programját előmozdítsa, és megvizsgálja azokat a hibákat, amelyeket a tábornok később nagyobb léptékben megismételt egészen a koreai háborúig.
A MacArthur dzsungelháborúja az új-guineai hadjáratról a történészek számára a korábbi műveknél elemzőbb feldolgozást kínál, és olyan drámai érzékkel íródott, amely a katonai rajongóknak is tetszeni fog. Taaffe beszámolója az amerikai katonai tervezés, a szolgálatközi politika, MacArthur tábornoki tevékenysége és az amerikai hadviselés közötti kölcsönhatások feltárásával világosabb képet ad Amerika csendes-óceáni háborús stratégiájáról, és megmutatja, hogy az új-guineai offenzíva nem pusztán egy hátországbeli ügy volt, hanem a Japán elleni háború kritikus részét képezte.
