Olvasói vélemények
Összegzés:Madame Guyon önéletrajza mély betekintést nyújt lelki útjába és mély hitébe, bemutatva azt a képességét, hogy képes volt elviselni a szenvedést, miközben Isten iránti elkötelezettsége megmaradt. Az olvasók inspirálónak és tanulságosnak találják a könyvet, kiemelve annak értékét azok számára, akik szorosabb kapcsolatot keresnek Krisztussal.
Előnyök:Inspiráló és erőteljes betekintés a mély lelkiségbe és a Krisztussal való szorosabb egységbe.
Hátrányok:Madame Guyon életének krónikája, bemutatva kitartását a szenvedés és üldöztetés közepette.
(23 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Autobiography of Madame Guyon
Könyv tartalma:
Jeanne-Marie Bouvier de la Motte-Guyon (közismert nevén Madame Guyon, 1648. április 13. - 1717. június 9.) francia misztikus volt, akit azzal vádoltak, hogy a kvietizmus (szellemi csend és belső passzivitás) híve, bár ő maga sosem nevezte magát kvietistának. A kvietizmust a római katolikus egyház eretneknek tartotta, és 1695-től 1703-ig börtönben volt, miután kiadta A rövid és nagyon könnyű imamódszer című könyvét.
Guyon úgy vélte, hogy az embernek mindig imádkoznia kell, és minden idejét Istennek kell szentelnie. "Az imádság a tökéletesség és a szuverén boldogság kulcsa; ez a hatékony eszköz, amellyel megszabadulhatunk minden bűntől és elsajátíthatunk minden erényt; mert a tökéletessé válás útja az, hogy Isten jelenlétében élünk. Ő maga mondja ezt nekünk: "járjatok előttem és legyetek feddhetetlenek" 1Móz 17,1. Egyedül az imádság tud téged az Ő jelenlétébe vinni, és folyamatosan ott tartani." Ahogy egyik versében írta: "Volt egy időszak, amikor az imádsághoz időt és helyet választottam..... De most keresem azt az állandó imádságot, a belső csendben ismert...".
A kegyelemről és a cselekedetekről folytatott keresztény vitában Guyon azt a meggyőződést védte, hogy az üdvösség a kegyelem, nem pedig a cselekedetek eredménye. Szent Ágostonhoz, Aquinói Szent Tamáshoz, Kálvinhoz és Luther Mártonhoz hasonlóan ő is úgy gondolta, hogy az ember szabadulása csak Istentől mint külső forrástól származhat, soha nem magától az embertől. Isten a saját szabad akaratának eredményeként ajándékként adja kegyelmét. Ezt a predestinációt ellenezték a pelagiánusok, akik irracionálisnak tartották, hogy Isten egy gonosz bűnöst részesítene előnyben egy jó emberrel szemben. Az ateista Schopenhauer szerint azonban, aki ezt a vitát leírta, "ha az indítékokból és szándékos szándékból fakadó cselekedetek vezetnének a boldog állapotba, akkor az erény, bárhogyan is fordítjuk, mindig csak egy megfontolt, módszeres, messzire tekintő egoizmus.... lenne. A cselekedetek... soha nem igazolhatják, mert mindig indítékokból eredő cselekedet." Madame Guyon önéletrajzában például bírálta az önigazságos embereket, akik műveik által próbálják elnyerni a mennyországot. Dicsérte az alázatos bűnösöket, akik csupán alávetik magukat Isten akaratának. Az úgynevezett igazakról azt írta: "az igaz ember, akit az igazságosság nagyszámú, általa vélelmezett cselekedete támogat, úgy tűnik, hogy saját kezében tartja az üdvösségét, és a mennyországot az érdemeiért járó jutalomnak tekinti.....
Megváltója számára szinte haszontalan. "Ezek az "igazak" azt várják, hogy Isten jó cselekedeteik jutalmaként üdvözítse őket". Az önellátó, "igaz" egoistákkal szemben az Istennek önzetlenül alávetett bűnösöket "a szeretet és a bizalom szárnyai gyorsan a Megváltójuk karjaiba viszik, aki ingyenesen adja nekik azt, amit végtelenül megérdemelt értük". Isten "adományai az Ő akaratának következményei, és nem érdemeink gyümölcsei". (wikipedia.org)
