Eredeti címe:
Remarks on Impossibility, Incompleteness, Paraconsistency, Undecidability, Randomness, Computability, Paradox, and Uncertainty: in Chaitin, Wittgenste
Könyv tartalma:
Általában úgy gondolják, hogy a lehetetlenség, a befejezetlenség, a parakonszisztencia, a határozatlanság, a véletlenszerűség, a kiszámíthatóság, a paradoxon, a bizonytalanság és az ész határai olyan különálló tudományos, fizikai vagy matematikai kérdések, amelyeknek kevés vagy semmi közük egymáshoz. Azt javaslom, hogy ezek nagyrészt standard filozófiai problémák (azaz nyelvi játékok), amelyeket Wittgenstein több mint 80 évvel ezelőtt nagyrészt megoldott. "Amit ilyenkor "mondanunk kell", az természetesen nem filozófia, de annak nyersanyaga. Így például az, amit egy matematikus hajlamos mondani a matematikai tények objektivitásáról és valóságáról, nem a matematika filozófiája, hanem valami filozófiai feldolgozásra váró dolog." Wittgenstein PI 234 "A filozófusok állandóan a tudomány módszerét látják maguk előtt, és ellenállhatatlanul kísértést éreznek arra, hogy a tudomány módszere szerint tegyenek fel és válaszoljanak a kérdésekre.
Ez a tendencia a metafizika valódi forrása, és a filozófust teljes sötétségbe vezeti." Wittgenstein Rövid összefoglalást adok a modern kor két legkiválóbb viselkedéstudósának, Ludwig Wittgensteinnek és John Searle-nek a szándékosság (elme, nyelv, viselkedés) logikai szerkezetére vonatkozó néhány fontosabb megállapításáról, Wittgenstein alapvető felfedezéséből kiindulva - miszerint minden valóban "filozófiai" probléma ugyanaz - a nyelvhasználat egy adott kontextusban való használatával kapcsolatos zavarok, és így minden megoldás ugyanaz - azt vizsgálva, hogyan lehet a nyelvet a kérdéses kontextusban úgy használni, hogy igazságfeltételei (Conditions of Satisfaction vagy COS) egyértelműek legyenek. Az alapvető probléma az, hogy bármit lehet mondani, de nem lehet bármely tetszőleges kijelentést jelenteni (egyértelmű COS-t megállapítani), és a jelentés csak egy nagyon specifikus kontextusban lehetséges. A két gondolkodási rendszer modern perspektívájának keretében (a "gyors gondolkodás, lassú gondolkodás" néven népszerűsített) wittgensteini nézőpontból boncolgatom néhány fontosabb kommentátor néhány írását ezekről a kérdésekről, a szándékosság új táblázatát és új kettős rendszerek nómenklatúráját alkalmazva. Megmutatom, hogy ez egy erőteljes heurisztika ezeknek a feltételezett tudományos, fizikai vagy matematikai kérdéseknek a valódi természetének leírásához, amelyeket valójában a nyelvhasználat standard filozófiai problémáiként (Wittgenstein terminológiájával nyelvi játékok) lehet a legjobban megközelíteni.
Azt állítom, hogy a szándékosság (racionalitás, elme, gondolkodás, nyelv, személyiség stb. ) itt kiemelkedő szerepet játszó táblázata többé-kevésbé pontosan leírja, vagy legalábbis heurisztikaként szolgál arra, hogyan gondolkodunk és viselkedünk, és így nemcsak a filozófiát és a pszichológiát foglalja magában, hanem minden mást is (történelem, irodalom, matematika, politika stb. ). Különösen jegyezzük meg, hogy a szándékosság és a racionalitás, ahogy én (Searle-lel, Wittgensteinnel és másokkal együtt) látom, magában foglalja mind a tudatos, deliberatív, nyelvi 2. rendszerű nyelvi cselekvéseket, mind a tudattalan, automatizált, nyelv előtti 1. rendszerű cselekvéseket vagy reflexeket.
