Modern USMC Air Power: A repülő bőrnyakúak repülőgépei és egységei

Olvasói vélemények

A könyv átfogó és jól megalapozott forrás a modern amerikai haditengerészgyalogság repüléséről, kiváló minőségű fényképekkel és lebilincselő szöveggel. Az olvasók összességében nagyra értékelik a tartalom mélységét és a szerző szakértelmét.

⬤ Részletes, jól kutatott tartalom
⬤ kiváló képminőség és meggyőző fotók
⬤ magával ragadó és informatív szöveg
⬤ az USMC repülésével kapcsolatos témák széles skáláját öleli fel
⬤ a repülés szerelmeseinek és az általános olvasóknak egyaránt tetszik.

Kisebb hiányosságok néhány képaláírásban; a puha borítós formátum nem minden olvasónak tetszhet.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Modern USMC Air Power: Aircraft and Units of the 'Flying Leathernecks'

Könyv tartalma:

Az amerikai tengerészgyalogság, mint Amerika expedíciós készenléti ereje, merevszárnyú, forgószárnyas, billenőrotoros és pilóta nélküli repülőgépek eklektikus keverékét üzemelteti a tengerészgyalogos lövészgyalogosok támogatására a földön. A 21. század első két évtizedében a tengerészgyalogság légi szárnyai szinte teljesen átalakultak, ahogy a hidegháború korából származó, örökölt repülőgépek átadják helyüket a digitális korszakbeli helyettesítőknek. A Harpia első, egy észak-amerikai légi szárnynak szentelt könyvében Joe Copalman elmagyarázza, hogy az elmúlt 20 évben a tengerészgyalogságnál végrehajtott minden egyes repülőgép-átalakítás - közösségről közösségre - milyen jelentőséggel bírt a tengerészgyalogság légi-földi különítményére és annak kétéltű és expedíciós hadviselésre való képességére.

Míg néhány ilyen átállás, mint például a KC-130T-ről a KC-130J-re és az AH-1W-ről az AH-1Z-re, fokozatos, evolúciós lépések voltak, mások, mint például a tandemrotoros CH-46 Sea Knightról a billenőrotoros MV-22 Osprey-re és az F-35 Lightning II bevezetése a tengerészgyalogság mindhárom taktikai repülőgépének leváltására forradalmasította a szolgálat harcmodorát. Amellett, hogy a tengerészgyalogság újabb, sokkal nagyobb képességű és összekapcsolt repülőgépeket vezetett be légi szárnyaiba, a tengerészgyalogság nagymértékben befektetett abba is, hogy a megmaradt hagyományos flottáit a halálosság és a túlélőképesség élvonalában tartsa az egyes típusok szolgálatának utolsó napjaiban.

Copalman az előtte-utána megközelítést alkalmazva végigvezeti az olvasót a Modern USMC Air Power minden egyes átmenetén, megvizsgálva, hogy az egyes örökölt repülőgépek mit hoztak a harcba, és hogy a szolgálat újabb platformjai hogyan fejlesztették tovább ezeket a képességeket, különösen az olyan új konstrukciók segítségével, mint a precíziós irányítású lőszerek és a digitális interoperabilitás.