Moltke és tábornokai: Tanulmány a vezetésről

Olvasói vélemények

A könyv részletesen feltárja a Németország megalakulásával kapcsolatos katonai és politikai döntéseket, középpontba helyezve Moltke tábornok és forradalmi hadviselési koncepcióinak hozzájárulását. Miközben lenyűgöző betekintést nyújt és emberközelivé teszi Moltkét, kritika érte a szervezés és a lektorálás miatt.

⬤ A katonai és politikai döntések részletes magyarázata
⬤ Lenyűgöző betekintés a háborúba mint a politikai célok eszközébe
⬤ Kiemeli Moltke tábornok forradalmi koncepcióit
⬤ Magával ragadó írói stílus
⬤ Kevésbé dokumentált nézőpontot nyújt az európai történelemről.

⬤ Gyenge tartalmi szervezés
⬤ Gondos olvasást és jegyzetelést igényel az áttekinthetőség érdekében
⬤ Közömbös lektorálás, ami minőségi problémákhoz vezet.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Moltke and His Generals: A Study in Leadership

Könyv tartalma:

Amikor Helmuth von Moltke átvette a porosz vezérkari főnöki posztot, a porosz hadsereg több mint negyven éve nem harcolt. Másfél évtized alatt mégis olyan szintre emelte, hogy Európa legerősebb hadseregévé vált. A csatatéren elért sikerei oda vezettek, hogy módszereit a kommentátorok aprólékosan elemezték, és a nyugati hadseregek rabszolgamód utánozták. Sikerét nem csupán a távlatos stratégiai tervezésnek, a vezérkar átfogó átszervezésének és az új technológiák felfogásának köszönhette.

Köszönhető volt annak is, hogy tehetséges, bár különböző beosztottakból álló csoportot vezetett, még akkor is, ha egyesek közülük néha nem értették meg átfogó szándékait. Ez a könyv ezeket a kulcsfontosságú összefüggéseket vizsgálja. Ezek közül az egyik legfontosabb a hozzáértő, bár kolerikus Karl Leonhard von Blumenthallal való együttműködése volt.

Levelezésük a hadjárataik minden aspektusát tükrözte. Közel állt a trónörököshöz is, akinek tábori segédje volt. Moltke 1864-ben Károly Frigyes herceg vezérkari főnöke volt Dániában.

A "Vörös Herceg" iránti csodálata talán nem maradt fenn, amikor az utóbbi óvatossága gondot okozott. Albrecht von Stosch, aki 1870-1871-ben tábornoki intendáns volt, ragyogóan sikeresnek bizonyult, amikor lehetősége nyílt arra, hogy a terepen is bizonyítsa tehetségét. Edwin von Manteuffel, akinek javaslatára Moltkét kinevezték, másfél évtizedig a porosz politika középpontjában állt, mielőtt 1866-ban, illetve 1870-1871-ben sikeres hadseregparancsnokként tevékenykedett. Moltke beosztottjai közül talán a legtehetségesebb August von Goeben volt, aki a német egyesítés mindhárom háborújában sikeres parancsnok volt. August von Werder soha nem élvezte ugyanilyen mértékben Moltke bizalmát, de rendkívül megbízható volt. Másrészt mind Eduard Vogel von Falckenstein, mind Karl von Steinmetz jelentős nehézségeket okozott Moltkénak azzal, hogy makacsul nem engedelmeskedtek kifejezett parancsainak. E kapcsolatok mögött ott állt az a létfontosságú kapcsolat, amelyet Moltke a vezérkari főnökeikkel és saját vezérkari tisztjeivel ápolt. Sikere végső soron attól függött, hogy mennyire tudott ezekre az emberekre támaszkodni szándékainak végrehajtásában. Theophil von Podbielski, Julius Verdy du Vernois és Paul Bronsart von Schellendorf voltak azok a zseniális személyek, akik a hadtörténelem egyik legerősebb csapatát alkották.