Művészet és intimitás: Hogyan kezdődött a művészet

Olvasói vélemények

A könyv gazdag betekintést nyújt a művészet és a kulturális antropológia világába, és izgalmas perspektívát kínál a biológia és a kultúra kölcsönhatására. Vannak azonban hiányosságai a művészeti kifejezések sokféleségének teljes körű tárgyalása, különösen a keleti művészet vonatkozásában, valamint az esztétikai kritériumok tekintetében.

A könyv gyönyörűen illusztrált, és olyan mély meglátásokat kínál, amelyek hosszú távon is visszhangot keltenek az olvasóban. Elmélyült gondolkodásra ösztönöz, és hasznos mindenkinek, aki érdeklődik az emberi dolgok iránt. Lenyűgöző perspektívát nyújt a művészetnek az emberi fejlődésben betöltött szerepéről.

Néhány olvasó csalódást okozott a könyv a szerző korábbi műveihez képest. Hiányzik a keleti művészeti perspektívák lefedettsége, és a szerző esztétikai kritériumai nem feltétlenül érvényesek általánosan a különböző művészeti formákra, ami kétértelműséghez vezet, és az esztétika finomabb meghatározásának szükségességét érzékelik.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Art and Intimacy: How the Arts Began

Könyv tartalma:

Ellen Dissanayake szerint a művészetek az emberi természet biológiailag kifejlődött hajlamai: alapvető jellemzőik segítették a korai embereket abban, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz, és generációkon át sikeresen szaporodjanak. A művészet és intimitás című könyvében a művészet és az intimitás - amit általában szerelemnek nevezünk - közös evolúciós eredete mellett érvel.

Az egész azzal az emberi tulajdonsággal kezdődik, hogy éretlen és tehetetlen csecsemőket szül. Annak érdekében, hogy az anyák az igényes csecsemőiket érdemesnek találják a gondozásra, az emberek úgy fejlődtek ki, hogy szeretetre méltóak legyenek, és már a születés pillanatától kezdve egymásra hangolódjanak. Az anya és a csecsemő egymásra reagálásának módjai ritmikusan mintázott hangadás és eltúlzott arc- és testmozgások, amelyeket Dissanayake ritmusoknak és érzékelési módoknak nevez.

A ritmusok és módusok a művészeteket is létrehozzák. Mivel az emberek születésüktől fogva hajlamosak a ritmikus-modális jelekre reagálni és azokat használni, a társadalmak mindenütt továbbfejlesztették ezeket zene, pantomim, tánc és megjelenítés formájában, olyan rituálékban, amelyek az értékes kulturális hiedelmeket táplálják és megerősítik. Ahogyan a ritmusok és módusok összehangolják és egyesítik az anya és csecsemő párost, úgy a szertartásokban összehangolják és egyesítik a csoport tagjait.

Ma mi, emberek nagyon eltérő környezetben élünk, mint őseink. Ők szertartásokat (a művészeteket) használtak, hogy olyan komoly, a túlélésüket befolyásoló kérdésekkel foglalkozzanak, mint az egészség, a jólét és a termékenység. Ma hajlamosak vagyunk elvetni a művészeteket, feleslegesnek, csak az elitnek valónak tekinteni őket. De ha biológiailag hajlamosak vagyunk arra, hogy részt vegyünk a művészetszerű viselkedésben, akkor valójában szükségünk van a művészetekre. Még - vagy talán különösen - a mi rohanó, kifinomult modern életünkben is arra ösztönöznek a művészetek, hogy megmutassuk, hogy fontos dolgok érdekelnek minket.