Művészet és tárgyak

Olvasói vélemények

A könyv jól megalapozottan érvel a művészet fontossága mellett a világ megértésében, Harman művészetkritikai és filozófiai szakértelmére egyaránt támaszkodva. Bár a könyv hasonlóságokat mutat Harman korábbi műveivel, az érvek világosak, és elkerülhető a nagyképűség, bár egyes kritikusok úgy érzik, hogy a Deleuze filozófiájával való szorosabb foglalkozás javítaná a vitát.

Gondosan érvel a művészet fontossága mellett, jól felépített és részletes érvelés, minimális hivalkodó nyelvezet, hatékonyan ötvözi a művészetkritikát a nyugati filozófiával.

Harman korábbi műveihez hasonlóan nem biztos, hogy új meglátásokkal szolgál az azokat ismerők számára, némi csalódottságot okoz a Deleuze filozófiájával való foglalkozás hiánya.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Art and Objects

Könyv tartalma:

Ebben a könyvben az objektumorientált ontológia megalapítója kifejti azt a nézetét, hogy az esztétika a filozófia központi diszciplínája. Míg a tudománynak meg kell próbálnia egy tárgyat a megfigyelhető tulajdonságai alapján megragadni, a filozófia és a művészet nem tud így eljárni, mert nincs közvetlen hozzáférésük a tárgyaikhoz. Ezért a filozófia osztozik a művészettel abban a sorsban, hogy kénytelen közvetve, célzatosan vagy elliptikusan kommunikálni, nem pedig a világos tételes kifejezésekben, amelyeket gyakran - tévesen - a valódi filozófia kizárólagos anyagának tekintenek.

A filozófia és a művészet ilyen módon való felfogása lehetővé teszi számunkra, hogy újraolvassuk az esztétikai elmélet kulcsfontosságú vitáit, és másképp tekintsünk a művészettörténetre. Greenberg és Fried formalista kritikáját elutasítjuk, mert nem hajlandó elfogadni minden műalkotás eredendő teatralitását és mélységes sokféleségét. Ez következményekkel jár a művészetkritikára nézve, mivel a képi tartalom fontosabbá válik, mint azt a formalizmus gondolja, de kevésbé fonódik össze a társadalmi szférával, mint azt az antiformalizmus állítja. Ennek a művészettörténetre is vannak következményei, mivel többek között a szürrealisták, David és Poussin is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Az esztétika és az ontológia szoros kapcsolata a modern filozófia egészének új periodizálására is meghív, és a Kant-féle önmagában való dologtól való szokásos elfordulás a filozófiai „immanencia” növekedése felé hamis hajnalnak bizonyul.

Ez a nagyszabású mű nagy érdeklődésre tarthat számot a filozófia, az esztétika, a művészettörténet és a kultúraelmélet hallgatói és kutatói számára.