Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.
Adelia Pradót közel 40 éves korában „fedezte fel” Brazília legjelentősebb modern költője, Carlos Drummond de Andrade, aki döbbenten olvasta „fenomenális” verseit, és ezzel elindította irodalmi karrierjét azzal a bejelentésével, hogy Szent Ferenc verseket diktált egy háziasszonynak a provinciális Minas Gerais isten háta mögötti részén. A pszichiáterek tömegesen zarándokoltak el Divinopolisba, hogy elmélyedjenek ennek a hívő katolikusnak a lelkébe, aki megdöbbentően csípős verseket írt a testről és a testről; udvariasan felszolgálták nekik a kávét, és visszaküldték őket a városba.
Miután 1976-ban megjelent első gyűjteménye, a Baggage, Brazília egyik legkedveltebb költőjévé vált, 2014-ben Griffin-életműdíjjal tüntették ki. Adelia Prado költészetében a szenvedély és az intelligencia, a szellemesség és az ösztönösség ötvöződik. Versei az emberi gondokról szólnak, különösen a nőkről, a testben és a testen kívüli életről, a fizikai, de a lelki és a képzeletbeli életről is; arról, hogy egyszerre két világban él: a szellemi és az anyagi világban.
A hétköznapi dolgokról is ír, ragaszkodva ahhoz, hogy az emberi tapasztalat egyszerre misztikus és testi. Számára ezek nem ellentmondásosak: „A lélek az, ami erotikus” - írja.
'Néha más költők és kritikusok elemzik az írásaimat, és azt mondták, hogy bár a szöveg köznyelvi és hétköznapi nyelvezetből áll, a mű transzcendens kérdésekhez nyúl. Nem tudom, nem magyarázok meg dolgokat; egyszerűen csak teszem, amit teszek. Csak konkrét, közvetlen és hétköznapi dolgokról tudok írni.
De ezek a hétköznapi dolgok megmutatják nekem metafizikai természetüket. A metafizikai, az isteni dolgokat csak a konkrét és az emberi dolgokon keresztül tudom meglátni”.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)