Nagyvonalú gondolkodás: Radikális megközelítés az egyetem megmentésére

Olvasói vélemények

A Kathleen Fitzpatrick által írt „Nagyvonalú gondolkodás” kritikája a jelenlegi felsőoktatási modellek átgondolt kritikáját tartalmazza, hangsúlyozva, hogy a hiperindividualizmus és a verseny helyett a közösségközpontú értékekre kell áttérni. Miközben a könyvet dicsérik fontos szándékaiért és közérthető írásmódjáért, kritikával is szembesül homályossága, vélt elitizmusa és a konkrét megoldások hiánya miatt.

⬤ Értékes elmozdulást javasol a közösség és az együttműködés irányába a felsőoktatásban.
⬤ Olyan sürgető kérdésekkel foglalkozik, mint a kiégés és a presztízsgazdaság az akadémiai életben.
⬤ Hozzáférhető írás, amely gondolkodásra ösztönzi az oktatókat és a politikai döntéshozókat.
⬤ Reményt ad egy elkötelezettebb és közvélemény-orientáltabb egyetemi rendszerre.
⬤ Kiemeli a humán tudományok szerepét a „nagyvonalú gondolkodás” előmozdításában.

⬤ Kritika a konkrét megoldások hiánya és a homályosság miatt.
⬤ Egyes olvasók úgy találják, hogy elsősorban a professzorok számára készült, így a szélesebb közönség számára kevésbé hozzáférhető.
⬤ Az írásmódot fárasztónak és kanyargósnak írják le.
⬤ Egyes kritikusok szerint nem javasol elég radikális vagy egyedi ötleteket.
⬤ Lehet, hogy nem talál visszhangra az akadémiai körökön kívüliek vagy a felsőoktatási környezetet nem ismerők körében.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Generous Thinking: A Radical Approach to Saving the University

Könyv tartalma:

A felsőoktatás nehéz helyet foglal el a huszonegyedik századi amerikai kultúrában. Az egyetemek - az intézmények, amelyek oly nagy felelősséget viselnek nemzetünk jövőbeli egészségéért - ellentétben állnak azokkal a közvéleményekkel, akiket szolgálniuk kell. Ahogy Kathleen Fitzpatrick állítja, az elveszett bizalom helyreállítása érdekében elengedhetetlen, hogy az egyetem küldetését újra a középpontba helyezzük. A kritikus gondolkodás - az akadémikusok tevékenységének lényege - manapság gyakran negligálja, elutasítja és visszautasítja az új ötleteket.

Egy olyan korban, amelyet a féktelen antiintellektualizmus jellemez, Fitzpatrick azzal vádolja az akadémiát, hogy verseny helyett konstruktívan gondolkodjon, új eszméket építsen, ahelyett, hogy a régieket lerombolná. Arra ösztönöz, hogy gondoljuk át, hogyan tanítjuk a humán tudományokat, és összpontosítsuk figyelmünket azokra az emberi célokra - a közösség és a kapcsolat iránti vágyra -, amelyeket a humán tudományok a legjobban szolgálhatnak. Ennek az átalakulásnak az egyik legfontosabb eleme a Fitzpatrick által "nagylelkű gondolkodásnak" nevezett légkör kialakítása, egy olyan elkötelezettségi mód, amely a beszéd helyett a meghallgatást, az individualizmus helyett a közösséget, a versengés helyett az együttműködést hangsúlyozza.

Fitzpatrick javaslatokat tesz arra, hogy mindenki, akit érdekel a felsőoktatás jövője, hogyan dolgozhat azon, hogy jobb kapcsolatokat építsen ki főiskoláink és egyetemeink, valamint a nyilvánosság között, és ezáltal átalakítsa társadalmunk működését. Arra ösztönzi az érdekelt feleket, hogy hallgassák meg egymás aggodalmait, és nyíltan foglalkozzanak velük, azáltal, hogy közösen olvasnak és kutatják fel az ötleteket; hogy közös érdekek köré csoportosuló projekteket hoznak létre; és hogy biztosítják, hogy felsőoktatási intézményeink úgy legyenek felépítve, hogy támogassák és elősegítsék a közjó érdekében végzett munkát. A Generous Thinking (Nagyvonalú gondolkodás) egy merész könyv, amely arról elmélkedik, hogyan és miért tanítjuk a humán tudományokat, és amely az empátiára és az építésre való képességet részesíti előnyben, ahelyett, hogy egyszerűen szétszakítana.