We Shall Be No More: Suicide and Self-Government in the Newly United States
Az öngyilkosság lényegében egyéni cselekedet, amelynek azonban váratlanul széleskörű társadalmi következményei vannak. Bár ma magánjellegű jelenségnek tekintjük, az amerikai forradalom bizonytalan utóhatásaiban ez a személyes tett sokak számára olyan közveszélyesnek tűnt, amely nem kevesebbet, mint a születő köztársaság sorsát tartotta a markában.
A kéjsóvár regényírók és a lelkes újságírók egy fiatal nemzet gyors önpusztításáról közvetítettek képeket. Szülők, orvosok, lelkészek és bírák vitatták az önpusztítás értelmét, és azt, hogy meg lehet-e (vagy meg kell-e) akadályozni. Börtönőrök és igazságügyi tisztviselők igyekeztek meghiúsítani a halálraítélt rabok próbálkozásait, akik ágyneműből készítettek felkötőket, míg az abolicionisták a rabszolgák öngyilkosságát használták fel a sajátos intézmény pusztításának és az áldozatok emberségének bizonyítékaként. A rendkívüli nemzeti zűrzavarból egy életképes politikai közösség létrehozásán fáradozva ezek az érdekcsoportok az öngyilkosságot eszközként hívták segítségül, hogy szembenézzenek az újonnan egyesült államok előtt álló legkövetkezetesebb kérdésekkel: Mi a megfelelő egyensúly az egyéni szabadság és a társadalmi rend között? Kié az én? És meddig terjedjen az állam (vagy az egyház, vagy a férj, vagy a gazda) ellenőrzése az egyén felett?
Richard Bell zsigeri prózával és rengeteg felidéző elsődleges forrással tárja fel, hogy a korai Amerikában az önpusztítást a megtestesült tekintély transzgresszív kihívásának, a veszély és a lehetőség előjelének tekintették. A forradalom és a rekonstrukció közötti öngyilkosságokról szóló egyedülálló tanulmánya feltárja, hogy mi forgott kockán - személyesen és politikailag - a nemzet feszült első évtizedeiben.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)