Nicolaus Cusanus a laikus (idiota) alakját állítja írásának középpontjába, aki - az egyetemi végzettségű filozófus ellentéteként - az egyszerű, műveletlen embert, és így az emberi szellemnek és lehetőségeinek megfelelő igazi bölcsességet képviseli. Ahelyett, hogy a könyvek ismereteire és tekintélyekre támaszkodna, saját filozofálására összpontosít, amely állandóan újból és újból az igazságra kérdez rá.
A laikus sajátos módon testesíti meg a kusanusi filozófiát: Cusanus alapvető antropológiai, ismeretelméleti és metafizikai rendelkezései itt egy formában egyesülnek. Abból a tudatból kiindulva, hogy az emberi megismerés mindig csak feltételezhető, a saját megismerési lehetőségekhez való helyes kritikai viszonyulásról szól.
A laikus alakját használva Cusanus világossá teszi, hogy ez semmiképpen sem vezet episztemológiai szkepticizmushoz, amely a biztos megismerés lehetőségét eleve elérhetetlennek, következésképpen minden megismerési törekvést feleslegesnek tart, hanem inkább az emberi lények végtelen és dinamikus lehetőségét fejezi ki az igazság folyamatos megközelítésére. A Kant előtti ismeretelmélet történetében tehát a Der Laie ber den Geist alapvető szerepet játszik.
