Nincs jövő: Queer elmélet és a halálhajtás

Olvasói vélemények

A Lee Edelman által írt „No Future” című könyvről szóló kritikák összetett képet mutatnak, a kihívást jelentő gondolatok iránti csodálat és a hozzáférhetőséget és gyakorlati alkalmazhatóságot érintő kritikák keveredésével. Az olvasók intellektuálisan izgalmasnak találták, ugyanakkor tele volt tudományos szakzsargonnal, amelyet egyesek túlságosan nehezen érthetőnek tartottak.

Sok olvasó dicsérte a könyvet a politika jövőjéről szóló briliáns és elgondolkodtató érveiért, különösen a gyermekközpontú politika kritikájáért. Az írást lebilincselőnek és mély gondolkodásra késztetőnek találták, és néhányan felismerték a queer-elméletben betöltött jelentőségét.

A kritikusok rámutattak, hogy a tudományos írásmód túlságosan bonyolult és a szélesebb közönség számára gyakran megfejthetetlen. Néhányan úgy találták, hogy a tartalom ismétlődik, és nem tartalmaz érdemi politikai alternatívákat, és úgy jellemezték, hogy erősen a lacani elméletre támaszkodik, anélkül, hogy egyértelmű gyakorlati implikációkkal szolgálna.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

No Future: Queer Theory and the Death Drive

Könyv tartalma:

Lee Edelman ebben az égető polémiában a queer-elmélet radikálisan kompromisszummentes új etikáját vázolja fel. Fő célpontja a gyermek mindenütt jelenlévő alakja, amelyet a "reproduktív futurizmus" egyetemes politikájának gerinceként értelmez.

Edelman azt állítja, hogy a védelemre szoruló ártatlanságként értelmezett gyermek a jövő lehetőségét képviseli, amellyel szemben a queer egy könyörtelenül narcisztikus, antiszociális és jövőt tagadó késztetés megtestesítőjeként pozicionálódik. Merészen ragaszkodik ahhoz, hogy a queerness hatékonysága éppen abban a hajlandóságában rejlik, hogy vállalja a társadalmi és politikai rend eme elutasítását. A No Future-ban Edelman arra ösztönzi a queereket, hogy hagyjanak fel az alkalmazkodás álláspontjával, és fogadják el státuszukat, mint a negativitás erejének figurái, amelyet az iróniával, a jouissance-szal és végső soron magával a halálhajtással kapcsol össze.

Az irodalmi szövegekkel szorosan együttműködve Edelman meggyőző érveket sorakoztat fel amellett, hogy Scrooge-ot Tiny Tim nélkül, Silas Marner-t pedig a kis Eppie nélkül képzeljük el. Alfred Hitchcock filmjeihez fordulva a rendező két leghírhedtebb alkotását veszi sorra: az Észak-északnyugat szadista Leonardját, aki rálép a kézre, amely a házaspárt bizonytalanul a szakadék fölött tartja, és A madarak rémisztő címszereplőit, akik előszeretettel keresik a gyerekeket.

Edelman kibővíti a kortárs pszichoanalitikus elmélet hatókörét, mivel nemcsak az irodalmi és filmes művekre, hanem olyan aktuális politikai villongásokra is vonatkoztatja, mint a melegházasság és a meleg szülők. Az elméleti kesztyűt eldobva, a No Future olyan szenvedéllyel képzeli újra a queerness-t, hogy az olvasók között is hasonlóan szenvedélyes vitát vált ki.