Nosztalgia a jövő iránt: Nyugat-Afrika a hidegháború után

Olvasói vélemények

Charles Piot Nostalgia for the Future című írása a hidegháborút követő togói társadalmi-politikai átalakulásokat vizsgálja, a globalizáció, a posztkolonializmus és a helyi tapasztalatok kölcsönhatására összpontosítva. Piot személyes elbeszéléseken és antropológiai meglátásokon keresztül vizsgálja a vallás, az identitás és a társadalmi változások témáit, így a hidegháború utáni Togó összetett valóságát az olvasók számára is érthetővé és átélhetővé teszi.

A könyv jól áttekinthető és könnyen követhető, az elméletet személyes történetekkel vegyíti, amelyek szemléltetik a togói kulturális és politikai tájképet. Az olvasók nagyra értékelik Piot írói stílusát, amely magával ragadó, és elkerüli a tankönyvszerűséget. Az olyan kulcsfontosságú témák, mint a pünkösdizmus hatása, a lottóvízum, valamint a diktatúrából az egyházba való átmenet, árnyalt megértést nyújtanak Togo állapotáról. Az antropológia, a posztkoloniális tanulmányok és a nyugat-afrikai történelem iránt érdeklődőknek kifejezetten ajánlott.

Néhány olvasó a könyv többi részéhez képest kevésbé találta lebilincselőnek az első fejezetet, amely inkább az elméletre összpontosít. Emellett a könyv fizikai minőségére is érkeztek panaszok, a rossz kötés miatt kieső oldalakról számoltak be.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Nostalgia for the Future: West Africa After the Cold War

Könyv tartalma:

A hidegháború vége óta Afrikában drámai mértékben nőttek az új politikai és vallási jelenségek, köztük a kizsigerelt, privatizált állam, a neoliberális nem kormányzati szervezetek, a pünkösdizmus, a boszorkányság vádjának újbóli felbukkanása, a csalás és a csalás kultúrája, és egyes országokban a kivándorlás szinte általános vágya.

Charles Piot togói terepmunkájára támaszkodva azt állítja, hogy az állami szuverenitás utáni új biopolitika a világ egyik legszegényebb régiójának arculatát alakítja át. Egy olyan országban, ahol az amerikai külügyminisztérium zöldkártya-lottójátéka nemzeti időtöltésnek számít, és ahol a kiberkávézók és Western Union fiókok túlsúlya jelzi a világ többi részével való kapcsolatteremtés széles körű vágyát, a „Nosztalgia a jövő után” világossá teszi, hogy a posztkoloniális elmélet alapjául szolgáló kulturális és politikai terep eltolódott.

Ennek az új terepnek a feltérképezése érdekében Piot kritikai párbeszédet folytat számos fontos teoretikus, köztük Agamben, Hardt és Negri, Deleuze és Mbembe kritikusaival. Az eredmény a togói élet gazdag megfigyeléseinek és az új, globalizált világ mélyreható meglátásainak ügyes összefonódása, amelyben ez az élet zajlik.”.