Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Nuclear Minds: Cold War Psychological Science and the Bombings of Hiroshima and Nagasaki
Hogyan értették meg a kutatók az atombomba hatását az emberi pszichére a poszttraumás stressz zavar felismerése előtt.
1945-ben az Egyesült Államok Stratégiai Bombázási Felmérésének Hirosimába küldött kutatói az atomtámadás túlélőit kérdezték. Ez jelentette a kezdetét azoknak a globális erőfeszítéseknek - pszichiáterek, pszichológusok és más társadalomtudósok által -, amelyek célja az volt, hogy az emberi elmére gyakorolt összetett hatásával foglalkozzanak a nukleáris korszak eljövetele után. Kialakult egy Csendes-óceánon átnyúló kutatási hálózat, amely hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött a bomba ledobásáról és az azt követő nukleáris tesztekről a Csendes-óceán partvidékén és környékén.
Ran Zwigenberg nyomon követi ezeket az erőfeszítéseket, és azt, hogy a kutatói közösségek és az áldozatok milyen módon értelmezték azokat. Megvizsgálja, hogyan értették meg a bombának a túlélőkre gyakorolt pszichológiai hatását, mielőtt még nem létezett volna a poszttraumás stressz zavar fogalma. Valójában a Hirosimával és Nagaszakival kapcsolatos pszichológiai és pszichiátriai kutatások ritkán hivatkoztak traumára vagy hasonló kategóriákra. Ehelyett az intézményi és politikai korlátok - leginkább a pszichológiai tudományok hidegháborús tudományba való összefonódása - arra késztették a kutatókat, hogy a rövid távú károsodásra és a szomatikus reakciókra, sőt, egyes esetekben az áldozatok szenvedésének tagadására koncentráljanak. Ennek eredményeképpen nagyon kevés orvos próbálta enyhíteni a szenvedést.
Zwigenberg szerint azonban nem csak az orvosok "hibáztak" a helyes diagnózis felállításában: az áldozatok tapasztalatai sem feltétlenül feleltek meg a mai elvárásainknak. Mint mutatja, a trauma kategóriáját nem szabad kritikátlanul használni egy nem nyugati kontextusban, amelyben az érzelmi szenvedést másként értelmezték. Következésképpen ez a könyv egyrészt azt tűzi ki célul, hogy megértse azokat a történelmi, kulturális és tudományos korlátokat, amelyek között a kutatók és az áldozatok cselekedtek, másrészt pedig azt, hogy feltárja, hogyan értették a szenvedést különböző kulturális kontextusokban, mielőtt a PTSD elemzési kategóriává vált volna.
