Értékelés:
Mary Oliver „Nyugati szél” című könyvét sokan dicsérik a természet, az emberiség, valamint az életről és a halálról szóló filozófiai elmélkedések témáit feltáró, gyönyörű és szuggesztív költészetéért. Az olvasók mély elismerésüket fejezik ki Oliver azon képessége miatt, hogy képes megragadni a természeti világ lényegét, és azt átélhető, inspiráló szavakba önteni. A gyűjteményt erős képi világáról és érzelmi hatásáról jegyzik, ami még azok számára is elérhetővé teszi, akik általában nem olvasnak verseket.
Előnyök:⬤ Gyönyörű, szuggesztív nyelvezet, amely megragadja a természetet és az emberi érzelmeket.
⬤ Felemelő és inspiráló témák, amelyek visszhangot keltenek az olvasókban.
⬤ Jól felépített három részből áll, versek és prózai részek keveredésével.
⬤ Megmozgatja az olvasó képzeletét, és gondolkodásra ösztönöz az életről és a halálról.
⬤ Mary Oliver szeretett költő, és ez a mű tovább gyarapítja irodalmi örökségét.
⬤ Néhány olvasó jobban kedveli az emberi állapotra, mint a természetre összpontosító költészetet.
⬤ Néhányan túlzásnak találták a metaforák használatát vagy túl hagyományosnak a stílust.
⬤ A könyvet talán nem ismerik széles körben, ami korlátozza a közönségét.
⬤ Az egyik kritikus személyes kötődését fejezte ki egy bizonyos példányhoz, kiemelve a könyv minőségétől független veszteséget.
(23 olvasói vélemény alapján)
West Wind: Poems and Prose Poems
A The New York Times Mary Oliver verseit "alaposan meggyőzőnek nevezte - olyan őszintének, meghatónak és hihetetlennek, mint a tavasz első simogató szellője". Ebben a negyven versből álló lenyűgöző gyűjteményben - tizenkilenc eddig kiadatlan - a természetről és a szerelemről ír, arról, hogyan alakulnak át az idő múlásával.
És arról, hogyan maradnak állandóak. És mit gondoltál, milyen lesz a szerelem? Egy nyári nap? A bokrok a helyükön, és a hosszú sáros szakaszok? A virágok minden mezőn, minden kertben, a puha csőrükkel és pasztellszínű vállukkal? Egyik utcán a másik után a szemét ketyeg az ereszcsatornában. Egyik szobában a másik után a szerelmesek találkoznak, veszekednek, betegeskednek, szakítanak, kiabálnak.
Egy-kettő kiugrik az ablakon. A legtöbben csak támaszkodnak, kimerülten, vékony karjukat a párkányra vetve.
Mindent megtettek, amit tudtak. Az aranysasnak, amely nem messze innen él, talán ezernyi apró toll csordogál a tarkójáról, mindegyik egy-egy végtelenül kicsi, de tökéletes lándzsára emlékeztető alakú.
