Phantastes

Olvasói vélemények

A George MacDonald „Fantasztikusok” című művéről szóló kritikák kiemelik a mű irodalmi gazdagságát és a modern olvasók számára jelentkező kihívásokat. Sokan dicsérik a könyv befolyásos történetmesélését, költői nyelvezetét és az allegória mélységét, míg mások megjegyzik, hogy a stílus és a szimbolizmus megértése további kommentárok vagy magyarázatok nélkül nehézségekbe ütközik.

⬤ Rendkívüli nyelv- és irodalomtudás, ami élvezetes olvasmánnyá teszi a könyvet.
⬤ Lenyűgöző mese, amely olyan szerzőkre gyakorolt mély hatást, mint Tolkien és Lewis.
⬤ Spirituális allegóriákban és elgondolkodtató témákban gazdag.
⬤ Nagyfokú újraolvashatóság, többszöri olvasás után is új meglátásokat kínál.
⬤ A fantasy műfajához való úttörő hozzájárulása miatt figyelemre méltó.

⬤ A bonyolult nyelvezet és stílus a modern olvasók számára nehezen követhető.
⬤ Egyes részek, különösen a más mesékből származó fejezetek hozzáadása, unalmasnak tűnhetnek.
⬤ Jelentős háttérismereteket vagy kommentárt igényel a szimbolizmus teljes megértéséhez.
⬤ Bizonyos kiadásokban rossz a nyomtatás minősége vagy félrevezetőek a leírások.

(22 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

"Halott voltam, és nagyon is elégedett" - mondja az elbeszélő a Phantastes utolsó előtti fejezetében. C.

S. Lewis azt mondta, hogy e meghökkentő 19. századi mese elolvasása után "átlépett egy nagy határt", és sokan mások előtte és utána is hasonlóan éreztek.

MacDonald meséiben, mind a gyermekeknek, mind (mint ebben is) a felnőtteknek szóló mesékben a "tündérország" egyértelműen a spirituális világot, vagyis a mi világunkat jelképezi, amely a maga teljes mélységében és jelentőségében tárul fel. Ez a történet egy fiatalemberről, aki hosszú utazásra indul a fantázia földjén keresztül, olykor szinte egyenesen allegorikus, máskor gazdagon álomszerű (és valóban szoros kapcsolatban áll az álmok szimbolikus világával), sokkal inkább annak a spirituális keresésnek a története, amely életművének középpontjában áll, és amelynek az én végső feladásával kell végződnie.

MacDonald művének dicsősége abban rejlik, hogy ez az önfeladás egyszerre nehezen kivívott (vagy elveszett ), és mégis örömtől hullámzó, amikor végre megtapasztaljuk. Ahogy az elbeszélő mondja egy mennyei asszonyról ebben a történetben: "Tudott valami túl jót ahhoz, hogy elmondjuk.

" Ugyanezt érezzük magáról a szerzőről is.