Pinion: Egy elégiák

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Pinion: An Elegy

Könyv tartalma:

Ebben a beszédes hosszú versben Claudia Emerson egy kis déli farmon élő két családtag hangját használja fel a hely, a nemzedék, az emlékezet és az identitás egyetemes összetettségének vizsgálatára. A Prédikátor és a Nővér hangját váltogatva a Piniont a fiatalabb, túlélő nővér, Rose meséli el, akinek emlékezetében a mára már eltűnt család és a farm élénken tovább él: "Az álomban, amely visszatér, mint egy visszatérő madár, a hely még mindig olyan, mint volt - mintha elmentek volna, évekkel ezelőtt, azzal a teljes szándékkal, hogy a firma sötétjére visszatérnek.".

A Nővér az 1920-as évek mindennapjainak megfigyeléseiről mesél, és arról, hogyan küzdött azért, hogy édesapjáról, felnőtt testvéreiről és Rose-ról - "az életmódváltó csecsemőről" - gondoskodjon édesanyja halála után: "A tyúkok elrejtették a fejüket / a szárnyuk alá; elvakították magukat, ahogy poroltam / a gyúrótálat a flúrt finommal, mint a selyem, és így / eltűntem, ahogy belesüllyesztettem a finomot". Preacher élesen érzi a farm vezetésének terhét, és attól fél, hogy ő lesz az utolsó, aki a birtokon él: "Ott tartottam, lefogva, lefogva, nem / haldokolva, egyre zsibbadtam és könnyebb lettem, várakozás-őrült / és figyelmetlenül nyugodt". Mindketten birkóznak a függetlenség vágyával és az otthonhoz való kötelességgel, amelyhez születésük révén kötődnek; egyikük sem házasodik meg, vagy megy el.

A Pinion végső soron egy megrázó elégia, amelyet Rose alkot. Ő az, aki megszökött, csak azért, hogy rájöjjön: "Túléltem mindannyiukat, de én figyelek, és én lettem a ház, amit ők tartanak.".