Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a sértések mögött meghúzódó pszichológiát és filozófiát vizsgálja, betekintést nyújt azok felismerésébe és kezelésébe, különösen a sztoikusok szemszögéből. Bár sok olvasó elgondolkodtatónak és jól megírtnak találja, vannak kritikák a könyv mélységét és gyakorlati alkalmazását illetően a valós élethelyzetekben.
Előnyök:⬤ Jól megírt és gyorsan olvasható
⬤ világos osztályozást kínál a sértésekről
⬤ filozófiai betekintést nyújt, különösen a sztoicizmus szemszögéből
⬤ gyakorlati önreflexió
⬤ elgondolkodtató
⬤ nagyszerű ár-érték arány
⬤ értékes iránymutatásokat tartalmaz a sértésekre való reagáláshoz.
Hátrányok:⬤ Hiányoznak a valós életből vett példák olyan jelentős témákhoz kapcsolódóan, mint a zaklatás és a közösségi média
⬤ egyes olvasók túlságosan triviálisnak vagy túlságosan spekulatívnak érzik
⬤ nem olyan magával ragadó, mint a szerző más művei
⬤ egyes részek ismétlődőek vagy álmosítóak lehetnek
⬤ olyan személyes filozófiai váltást igényelhet, amelyet egyes olvasók kihívásnak találnak.
(41 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Slap in the Face: Why Insults Hurt--And Why They Shouldn't
Könyv tartalma:
A sértegetések a mindennapi élet részei. De miért sértegetjük egymást? Miért okoznak nekünk a sértések ilyen fájdalmat? Tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy megelőzzük vagy csökkentsük ezt a fájdalmat? És ami a legfontosabb: hogyan győzhetjük le a másokat sértegetni való hajlamunkat?
Az A Slap in the Face, William Irvine széleskörű vizsgálatot folytat a sértésekről, azok történetéről, a társadalmi kapcsolatokban betöltött szerepükről és a mögöttük álló tudományról. Nemcsak az emlékezetes poénokat vizsgálja, mint például Elizabeth Bowen leírását Aldous Huxley-ról, miszerint "A hülye ember elképzelése az okos emberről", hanem a finom sértéseket is, például amikor valaki azzal sért meg minket, hogy beszámol a mások által rólunk mondott sértő dolgokról: "Soha nem olvasok magamról rossz kritikákat" - írta Oscar Levant szórakoztatóművész - "mert a legjobb barátaim kivétel nélkül beszámolnak róluk". Irvine azt is figyelembe veszi, hogy a sértegetések milyen szerepet játszanak társadalmunkban: használhatók a kapcsolatok megszilárdítására, mint amikor egy nő játékosan ugratja a férjét, vagy a társadalmi hierarchia érvényesítésére, mint amikor egy főnök nyilvánosan szidja az alkalmazottját. A továbbiakban azt vizsgálja, hogy a társadalom milyen sokféleképpen próbálta kezelni a sértéseket - például udvariassági kódexek elfogadásával és a gyűlöletbeszéd betiltásával -, de arra a következtetésre jut, hogy a legjobb módja a sértések kezelésének, ha immunizáljuk magunkat ellenük: Át kell alakítanunk magunkat a sztoikus filozófusok által ajánlott módon. Pontosabban, sértéspácistákká kell válnunk, akik igyekeznek nem megsérteni másokat, és nevetve fogadják a minket sértegető próbálkozásaikat.
Az Útmutató a jó élethez, Egy pofon az arcon fergeteges folytatása mindenkit érdekelni fog, aki valaha is sértegetett már valakit, vagy érezte már a sértés szúrását - vagyis mindenkit.
