Olvasói vélemények
Összegzés:Natalie Diaz „Posztkoloniális szerelmes vers” című, ünnepelt verseskötete az identitás, a szerelem és az amerikai őslakosok tapasztalatának témáit járja körül ötletes nyelvezet és érzelmi mélység segítségével. A gyűjtemény elismerést kapott mesteri nyelvhasználata és gazdag tartalma miatt, bár egyes olvasók számára egyes részeit nehéz volt megérteni, és megjegyezték, hogy nem mindig felelt meg a cím alapján megfogalmazott elvárásaiknak.
Előnyök:A gyűjteményt dicsérik érzelmi mélysége, ötletes nyelvezete és a versek mesteri felépítése miatt. Az olvasók nagyra értékelik Diaz hitelességét, sebezhetőségét, valamint azt, ahogyan kulturális identitását és személyes tapasztalatait összefonja, olyan témákkal foglalkozva, mint a szerelem, az identitás és az amerikai őslakosok mai valósága. Sokan úgy találták, hogy a versek erőteljesek és felidéző erejűek, gazdag képi világgal és magával ragadó prózai stílussal. A modern költészethez való jelentős hozzájárulásnak tekintik.
Hátrányok:Néhány olvasó számára kihívást jelentett a szókincs és a témák megértése, különösen azoknak, akik nem jártasak a költészetben vagy az angol nyelvben. Kritika érte a könyv fókuszát, egyesek több szerelmes verset és könnyedebb témákat vártak a faji és személyes küzdelmek körüli súlyosabb viták helyett. Egyes verseket homályosnak vagy „véletlenszerűnek” tekintettek, ami elégedetlenséghez vezetett a gyűjtemény kohéziójával és áttekinthetőségével kapcsolatban.
(47 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Postcolonial Love Poem: Poems
Könyv tartalma:
A posztkoloniális szerelmi költemény a vágy himnusza a kitörlés ellen. Natalie Diaz ragyogó második gyűjteménye azt követeli, hogy minden egyes testet, amelyet a lapjai hordoznak - a nyelv, a föld, a folyók, a szenvedő testvérek, az ellenségek és a szerelmesek testét - érintsünk meg és tartsunk szeretettként.
Ezeken a verseken keresztül az Amerika által az őslakos népen ejtett sebek örömöt és gyengédséget virágoztathatnak: "Hadd nevezzem hát szorongásomat vágynak. / Hadd nevezzem azt, kertnek".
Ebben az új lírai tájban az őslakos, latin-amerikai, fekete és barna nők teste egyszerre testpolitikai és test-eksztatikus. A vágy eme autonómiájának igénybevételével a nyelv a sötét széleire szorul, a meghökkentő dűneföldekre és erdőkre, ahol a gyönyör és a szerelem egyszerre bánat és öröm, erőszak és érzékiség.
