RAF a válaszúton: A második front és a stratégiai bombázási vita, 1942-1943

Olvasói vélemények

A könyv jól megalapozott és mélyreható vizsgálatot nyújt a RAF politikájáról és műveleteiről a második világháború alatt, különösen 1942 és 1943 között. Rávilágít az elavult légügyi minisztériumi nézetek fennmaradására, valamint a katonai stratégiára és eredményekre gyakorolt káros hatásukra. Baughen bírálja a légügyi minisztériumnak a stratégiai bombázások iránti megszállottságát a hatékony taktikai légi támogatás rovására, és azt állítja, hogy ez rontotta a brit katonai erőfeszítéseket a különböző hadszíntereken. Bár a könyvet dicsérik a részletes kutatás és a lebilincselő írásmód miatt, egyes kritikusok rámutatnak néhány pontatlanságra és bizonyos területek hiányára.

⬤ Jól megírt és kutatott beszámoló a RAF politikájáról a második világháború egy viharos időszakában.
⬤ Magával ragadó elemzés a légügyi minisztérium stratégiai bombázásra való összpontosítása és a szárazföldi és haditengerészeti erők igényei közötti konfliktusról.
⬤ Rávilágít a katonai stratégiáról és a szervezeti összpontosításról szóló fontos történelmi tanulságokra.
⬤ Eredeti kutatásai és kivételes részletessége miatt dicsérik.
⬤ Pozitív fogadtatás a szerző és az olvasók közötti elkötelezettségéért.

⬤ Néhány ténybeli pontatlanságot észleltek a szerző értékeléseiben, különösen az amerikai hadsereg légierejét illetően.
⬤ A könyv hajlamos erősen az elméleti koncepciókra összpontosítani, ami egyes esetekben a gyakorlati vonatkozásokat esetleg aláhúzza.
⬤ Korlátozottan foglalkozik a parti parancsnokságra és az atlanti-óceáni csatára gyakorolt hatásokkal, amelyeket egyes olvasók szerint jobban ki lehetett volna vizsgálni.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

RAF at the Crossroads: The Second Front and Strategic Bombing Debate, 1942-1943

Könyv tartalma:

Az 1942-es események sorsfordító évet jelentettek a brit légierő történetében. Több mint két évtizeden keresztül az az elmélet, hogy a nagy hatótávolságú bombázással háborúkat lehet nyerni, uralta a brit védelmi politikát. A RAF számára megrendelt harci gépek túlnyomó többségét vagy az ellenséges városok bombázására, vagy az ellenség brit városok bombázásának megakadályozására tervezték. A hagyományos hadseregeket és az azokat támogató légierőket a hadviselés elavult módjának tekintették.

1941 folyamán kezdtek gyűlni a bizonyítékok arra, hogy a brit politika helytelen volt. Világossá vált, hogy a RAF Németország elleni bombázóoffenzívája addig a pontig nagyon keveset ért el. Eközben az Európában, Afrikában és Ázsiában dúló háborúkat nem a nehézbombázók, hanem a hadseregek és az őket támogató taktikai légierők döntötték el. Nagy-Britanniának soha nem voltak meg az erőforrásai ahhoz, hogy egy nagy hadsereget és egy stratégiai bombázóflottát is kiépítsen.

Mindig is választania kellett. Most úgy tűnt, hogy az ország talán rosszul döntött.

1918 óta Nagy-Britannia először kezdett el komolyan gondolkodni a háborúk megvívásának más módjáról. Túl késő volt a változáshoz? A stratégiai bombázó hadjárat volt az egyetlen lehetőség Nagy-Britannia számára? Segíthette volna-e az Egyesült Királyság jobban szovjet szövetségesét, ha megszállja Franciaországot, ahogy Sztálin oly hevesen követelte? Meg lehetett volna ezt tenni 1942-ben?

Előre tekintve, itt volt-e az ideje, hogy a hadsereg támogatására egy teljesen új generációs harci repülőgép kifejlesztését kezdjék meg? A RAF-nak rendelkeznie kellene speciális földi támadó repülőgépekkel és légifölényes vadászgépekkel?

Az ezekre a kérdésekre adott válaszok, amelyeket itt Greg Baughen repüléstörténész vizsgál, évtizedekre meghatározzák a brit légierő fejlődését.