Reluctant Partner: A francia részvétel teljes története az 1915-ös Dardanellák-expedícióban

Olvasói vélemények

A Reluctant Partner átfogóan vizsgálja a francia hozzájárulást a gallipoli hadjárathoz, kiemelve a politikai dinamikát és a kudarcokat, amelyek a katasztrofális katonai műveletekhez vezettek. A szerző, George H. Cassar a levéltári kutatást közérthető írással ötvözi, hogy rávilágítson a rosszul átgondolt katonai stratégiák motivációira és következményeire, értékes tanulságokkal szolgálva a kortárs vezetők számára.

A könyv átfogó kutatásokat mutat be, és rávilágít a hadjárathoz való, gyakran figyelmen kívül hagyott francia hozzájárulásra. Ügyesen ötvözi a politikai és a hadtörténelmet, jól megírt és lebilincselő. A politikai érdekek és kudarcok részletes vizsgálata jelentős hozzájárulás a Gallipoli történetírásához.

A katonai szempontokat nem tárgyalja olyan részletesen, mint ahogyan azt egyesek talán jobban szeretnék, és a katonai elbeszélésben kisebb pontatlanságok is előfordulnak. Egyes kritikák közé tartozik az elavult történelmi állítások fenntartása és a katonai műveletekkel kapcsolatos legújabb tudományos kutatások elismerésének hiánya.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Reluctant Partner: The Complete Story of the French Participation in the Dardanelles Expedition of 1915

Könyv tartalma:

A Nagy Háború egyetlen hadjárata sem váltott ki olyan intenzív és hosszan tartó figyelmet és vitát, mint a Dardanelláknál zajló. Az általános felfogás szerint ez egy olyan hadművelet volt, amelyben Nagy-Britannia és a Birodalom csapatai vettek részt. A franciák szerepét alig vagy egyáltalán nem említik. Junior partnerként a francia hozzájárulás nem hasonlítható a britekéhez, de mégis jelentős volt. A tíz hónapig tartó hadművelet során a francia kormány hat pre-dreadnought csatahajót, négy cirkálót és számos segédhajót, köztük aknaszedőket és tengeralattjárókat küldött a Dardanellákhoz. Ezenkívül összesen 79 000 katonát szállított, akiket tüzérséggel és nagy robbanóerejű lövedékekkel támogattak. E tanulmány célja, hogy a franciák tevékenységére koncentráljon, hogy kerekebb képet adjon a történetről.

A franciák döntését, hogy csatlakozzanak a britek vezette dardanellai expedícióhoz, elsősorban az befolyásolta, hogy megvédjék közel-keleti érdekeiket. Franciaország gazdasági és kulturális kapcsolatai az Oszmán Birodalomban mélyek és régóta fennállóak voltak, és biztosítani akarta, hogy a britek ne telepedjenek le az általa áhított területen. Feltételezve, hogy a győzelem eleve eldőlt, a szövetségesek korai figyelmüket Törökország jövőbeli feldarabolására összpontosították, ahelyett, hogy magának a hadjáratnak a szükségleteivel törődtek volna. Ez volt az a lecke, amelyért még drágán megfizetnek.

A franciák részt vettek az 1915. március 18-i nagy tengeri támadásban, amelynek során közvetlen közelről támadták a török erődöket, és ennek során a Bouvet csatahajó egy fel nem fedezett aknamezőre futott, és több mint 600 főnyi legénység elvesztésével elsüllyedt. Az, hogy a szövetséges hajóknak nem sikerült átjutást kierőszakolniuk a szoroson, arra késztette a briteket, hogy hadsereget küldjenek a Gallipoli-félsziget ellenőrzésének elfoglalására. Az április 25-i első partraszállás során a brit és ausztrál erőknek sikerült biztosítaniuk a partokat, de nem tudtak messzire előrenyomulni a szárazföld belsejében. Ezzel szemben a francia kontingens cselszövése Kum Cale-nél elérte célját, mivel a korai ütközet során a török ázsiai csapatoknak a vízi úton való átkelést kellett volna feltartóztatniuk, hogy megerősítsék a félszigeten lévő bajtársaikat. Ezt követően a francia erőket a Helles-fokhoz helyezték át, és a brit vonal keleti végére, ahol a három krithiai csatában tett erőfeszítéseiket meghiúsította a terep szörnyű kialakítása, amit az ázsiai ellenséges ütegek oldalirányú tüze is súlyosbított. Az összes katonai akcióban a francia elesettek, sebesültek és eltűntek száma 27 000-re tehető, ami aránytalanul magasabb, mint a briteké (70 000).

A franciák augusztusig megelégedtek a másodhegedűs szerepével, amikor a nyugati fronton való előrehaladás hiánya miatt csalódottan úgy döntöttek, hogy megerősítik erőiket a Dardanelláknál, ahol irányító szerepet játszottak volna, és a következő offenzíva élére álltak volna. A kormány célkitűzése éles harcot váltott ki Joffre tábornokkal, aki ellenezte, hogy jelentős erőket vonjanak ki a frontjáról. A kormány végül megtalálta a bátorságot, hogy felülbírálja Joffre-t, de éppen amikor a csapatok készen álltak a Dardanellák felé indulni, a központi hatalmak megtámadták Szerbiát. Szinte egyik napról a másikra a francia kabinet megváltoztatta döntését, és ehelyett azt javasolta, hogy csapatait a Balkánra vezényelje át Szerbia megsegítésére, anélkül, hogy Londonnal konzultált volna. A franciáknak nem volt elég csapatuk a küldetés teljesítéséhez, ezért megpróbálták rávenni a briteket, hogy kövessék a példáját. A briteknek már így is tele volt a kezük a máshol vállalt kötelezettségekkel, és határozottan ellenezték, hogy egy újabb hadműveletben vegyenek részt, különösen egy olyanban, amelyről úgy ítélték meg, hogy kudarcra van ítélve. Hetekig kitartottak, de végül engedtek, hogy elkerüljék a szövetség megterhelését, sőt, esetleg felbomlását. Mivel a britek nem rendelkeztek a két keleti front fenntartásához szükséges erőforrásokkal, kénytelenek voltak kiüríteni a Gallipoli-félszigetet, ami figyelemre méltó módon egyetlen emberveszteség nélkül történt.