Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a viktoriánus udvariassági kultúra alapos vizsgálatát mutatja be Paul Pry karakterén keresztül, a magánélet és a társadalmi diskurzus témáit vizsgálva. Miközben gazdag történelmi betekintést és tudományos alaposságot nyújt, kritikával is szembesül összetett írásmódja és hiánypótló jellege miatt.
Előnyök:⬤ Kiterjedt és érdekes információk a viktoriánus udvariasságról és a társadalmi normákról.
⬤ Jól megírt, elegáns prózával és alapos kutatással.
⬤ Magával ragadó betekintés a modern középosztálybeli udvariasság és a magánéletről szóló viták eredetébe.
⬤ Egyedülálló perspektívát kínál arról, hogy egy olyan komikus figura, mint Paul Pry hogyan viszonyul a magánélet társadalmi kérdéseihez.
Hátrányok:⬤ Az írói stílus néha túlságosan burjánzó és akadémikus, ami egyes olvasók számára megnehezíti az elköteleződést.
⬤ A könyvet időnként szervezetlennek érezhetjük, hiányzik belőle a világos fókusz vagy a koherens elbeszélés.
⬤ A magánélet releváns modern kérdéseinek korlátozott feltárása, ellentétben néhány várakozással.
⬤ Úgy tűnik, hogy inkább a tudományos közönségnek, mint az általános olvasóknak szól, ami korlátozhatja a hozzáférhetőségét.
(10 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
'I Hope I Don't Intrude': Privacy and Its Dilemmas in Nineteenth-Century Britain
Könyv tartalma:
"I Hope I Don't Intrude" a címét az 1825-ös darab Paul Pry címszereplőjének jelmondatából vette, amely hatalmas sikert aratott a londoni színpadon, majd gyorsan New Yorkban és az egész angol nyelvű világban. A könyv a magánélet összetett, sokrétű témáját járja körül a XIX.
századi Nagy-Britanniában, megvizsgálva, hogy a darab trópusai, nyelvezete és képi világa hogyan került be a magánéletről szóló nyilvános diskurzusba a század további részében. A kötet nem csupán egy darabról vagy a késő-georgiai és viktoriánus színházról szóló beszámoló. Sokkal inkább a magánélet története, amely megmutatja, hogy a darab hogyan rezonált a viktoriánus társadalomban, és hogyan tárta fel a személyes és állami titoktartás, a hírességek, a pletykák és botrányok, a postai kémkedés, a virtuális magánélet, az intimitás eszméje, valamint a köz- és magánszféra fejlődése iránti aggodalmakat.
1825 után Paul Pry túlságosan kíváncsi alakja mindenütt megjelent - dalokban, történetekben és újságokban, és a gomboktól és staffordshire-i kerámiáktól kezdve a kocsmákig, hajókig és postakocsikig mindenhol -, és a "Paul-Prying" gyorsan bekerült a nyelvbe. "Remélem, nem zavarok" egy innovatív társadalomtörténet, amely gazdag levéltári kutatások segítségével követi nyomon ezt a kulturális műtárgyat fogyasztói kontextusának minden aspektusán keresztül, és a jelentéseit arra használja, hogy a magánélet nagyrészt rejtett történetét faggassa egy olyan időszakban, amikor az otthon, a tömegkommunikáció (különösen az új levélposta, amely a magánüzeneteket egy közszolgáltatáson keresztül juttatta el) és az állam szerepének jelentős átalakulásai zajlottak.
David Vincent élénk és szórakoztató részletességgel, számos illusztrációt is beleértve, az eddigi legátfogóbb beszámolót nyújtja be egy olyan korszak szabadidős eseményéről, amely a fogyasztói piacokon döntő változást hozott. Tanulmánya új megvilágításba helyezi a kíváncsiság és a tolakodás közötti örökös feszültséget, amelyet Paul Pry és az ő jelmondata ragadott meg. A korszak kommunikációs forradalmáról újszerű beszámolót adva újraértékeli az állam és a piac szerepét a magánélet új rendszerének megteremtésében.
A megfigyelés fogalmának és gyakorlatának kritikája pedig előre tekint a XXI. századi aggodalmakra a magánélet új technológiák általi megsértésével kapcsolatban.
