Salamon király bányái

Olvasói vélemények

H. Rider Haggard klasszikus, 19. századi kalandregénye, amelyben Allan Quatermain, a tapasztalt vadász egy expedíciót vezet, hogy megtalálja elveszett testvérét és a legendás afrikai gyémántbányákat. A történet tele van akcióval, jellemfejlődéssel és a föld és az emberek szemléletes ábrázolásával. Miközben izgalmas cselekménye miatt csodálják, a korabeli gyarmati szemléletet és előítéleteket is tükrözi.

⬤ Jól megírt, erős jellemfejlődéssel
⬤ lebilincselő kalandtörténet
⬤ gazdag leírások a viktoriánus korabeli Afrikáról
⬤ szórakoztató és akciódús cselekmény
⬤ hatással van a modern kalandtörténetekre
⬤ bepillantást enged a szerző afrikai karakterek iránti szimpátiájába
⬤ ingyenesen elérhető a Public Domainben.

⬤ elavult és sértő faji és szexista nyelvezetet tartalmaz
⬤ a 19. századi gyarmatosító nézeteket tükrözi
⬤ az erőszak és a témák miatt kihívást jelenthet a fiatalabb olvasókkal való beszélgetés
⬤ egyesek szerint a tempó helyenként lassú, és az elavult próza miatt nem vonzó.

(661 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

King Solomon's Mines

Könyv tartalma:

A Salamon király bányái Sir H. Rider Haggard viktoriánus kalandregényíró és mesekutató népszerű regénye. A regény arról szól, hogy egy Allan Quatermain vezette kalandorcsoport Afrika egy feltáratlan vidékén kutatja fel a társaság egyik tagjának eltűnt testvérét. Ez az első angol fiktív kalandregény, amely Afrikában játszódik, és az Elveszett világ irodalmi műfaj megteremtőjének tekintik.

Sir H. Rider Haggard, teljes nevén Sir Henry Rider Haggard, (született 1856. június 22-én Bradenhamben, Norfolk, Anglia - meghalt 1925. május 14-én Londonban), angol regényíró, aki leginkább Salamon király bányái (1885) című romantikus kalandregényéről ismert.

Haggard egy ügyvéd fiaként az ipswichi gimnáziumban és magántanároknál tanult. 1875-ben, 19 évesen Dél-Afrikába ment Natal kormányzójának, Sir Henry Bulwernek a titkáraként. Ezután Sir Theophilus Shepstone vezérkarában szolgált, és ő maga tűzte ki a zászlót a Transvaal rövid első annexiójánál (1877-81). Ezután az ottani főbíróság ura lett. 1879-ben visszatért Angliába, megírta a közelmúlt dél-afrikai eseményeinek történetét, a Cetywayo and His White Neighbours (1882) című könyvet, és felolvasott a kamarából.

Két sikertelen regényt publikált, de a Salamon király bányái című afrikai kalandregényével meghódította a közönséget. Ezt követte a She (1887) és további afrikai történetek, nevezetesen Allan Quatermain (1887), Nada, a liliom (1892), Sába királynő gyűrűje (1910), Marie (1912) és Az elefántcsontgyermek (1916). Más helyszíneket használt fel olyan lenyűgöző románcokhoz, mint a Kleopátra (1889), Montezuma lánya (1893) és A világ szíve (1896).

Haggard gyakorlatias gazdálkodó is volt; több, mezőgazdasággal foglalkozó kormányzati bizottságban is részt vett, és 1912-ben lovaggá ütötték e szolgálataiért. A Farmer's Year (1899) és Rural England, 2 kötet (1902) című művei jelentősek. Önéletrajza, Az életem napjai: An Autobiography by Sir H. Rider Haggard (1926) című művét C. J. Longman szerkesztette és posztumusz adta ki. Robert Louis Stevensonnal, George MacDonalddal és William Morrisszal együtt Haggard része volt a hazai realizmussal szembeni irodalmi reakciónak, amelyet romantikus újjászületésnek neveztek. (britannica.com)