Eredeti címe:
Cell Chemistry and Physiology: Part I: Volume 4
Könyv tartalma:
Ez az első része egy 4 kötetes modulnak, amely bevezetést nyújt a sejtkémia és a sejtfiziológia tanulmányozásába. Nem enciklopédikus jellegűnek szánjuk, hanem inkább a téma általános áttekintése, hangsúlyt fektetve azokra a témákra, amelyek központi szerepet játszanak a sejtbiológia megértésében, és amelyek a modern orvostudomány oktatásában minden bizonnyal egyre nagyobb jelentőséggel bírnak majd.
A téma logikusnak tűnő felosztását követtük, kezdve a fehérjékkel. Allewell és munkatársai azt hangsúlyozzák, hogy a fehérjék spontán módon hajtódnak össze, hogy összetett háromdimenziós struktúrákat alkossanak, és hogy némelyikük a chaperonoknak nevezett fehérjék segítségével bontakozik ki. A Michaelis-Menten-kinetikát Nelsestuen mutatja be az enzimek kémcsőben való viselkedésének leírására. A formalizmus különösen hasznos a terápiás értékkel bíró szerek keresése során, mint például a metotrexát esetében. A szubsztrátok emlőssejtek általi felvételét és metabolikus átalakulását van der Vusse és Reneman tárgyalja. Welch és Savageau is kifejti azonban azt a nézetet, hogy a sejt nem egyszerűen egy zsáknyi enzim. Savageau arra ösztönzi a biológust, hogy hagyjon fel a Michaelis-Menten formalizmussal, és alkalmazza a Power Law-t. A biológusnak azt is elmondják, hogy az anyagcsere-szabályozás elméletéhez való eljutáshoz a számítógép használatát igénylő, egymást követő közelítésekre van szükség. Az összehasonlító biokémiából nyert információkról Storey és Brooks kimutatja, hogy új megvilágításba helyezték az anyagcsere-csökkenés és a fagyasztástűrés mechanizmusait, és hogy a szervátültetési technológiában is alkalmazhatók. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy az enzim adaptációja részben az enzim konformációját stabilizáló, vikinális vízből álló hidratáló héj jelenlétének eredménye.
Drost-Hausen és Singleton szerint a vikinális víz a legtöbb szilárd anyag és fehérje határfelületének szomszédságában helyezkedik el. Az Arrhenius-diagram meredekségében megfigyelt csomók vagy törések a vikinális víz szerkezeti változásainak tulajdoníthatók. A sejtek térfogatának szabályozása Hempling szerint a sejtvíz szabályozásával jár együtt. Lehetséges, hogy az ozmoreceptor vagy térfogatérzékelő rendszer egy olyan fehérje, amely a citoszkeleton és a specifikus K- és C1-csatornák között kapcsolatot teremt. Emellett érdekes, hogy az aquaporinok, amelyek vízcsatornákat képző membránfehérjék, ma már ismertek mind a vese, mind a vesén kívüli szövetekben. A vese porinok egyikét a vazopresszin befolyásolja.
Ezután áttérünk a fehérjeszintézisre (Rattan) és más fontos témákra, beleértve a fehérjék glikozilációját (Hounsell), a metilációt (Clarke), az ADP-ribozilációt (Pearson) és a prenilációt (Gelb). A membránfehérjékhez kötődő négyféle lipid közül a prenilcsoportok. Ford és Gross a lipobiológiáról szóló fejezetükben arra hívják fel a figyelmet, hogy a szívinfarktus során felhalmozódnak az acil-karnitin és a lizofoszfolipidek.
