Értékelés:
A könyv a kereszténységen, különösen a katolicizmuson belül a hagyomány fogalmának mélyreható feltárása, melyben különböző teológiai nézőpontokból származó meglátások keverednek. Hangsúlyozza a hagyomány megértésének fontosságát ahhoz, hogy felelősen tudjunk cselekedni a modern világban, bár nem kínál közvetlen megoldásokat. Az írás szakmai tartalma ellenére széles közönség számára hozzáférhető.
Előnyök:⬤ Mélyen átlátó elemzést nyújt a hagyományról és annak a kortárs gondolkodásra gyakorolt hatásáról.
⬤ Különböző teológiai nézőpontokat vegyít, ami átfogó olvasmánnyá teszi.
⬤ A világos és világos írásmódnak köszönhetően a nem szakemberek számára is hozzáférhető.
⬤ Fontos beszélgetésekre ösztönöz a hitről, a hagyományról, a fajról és a teológiáról.
⬤ Magasan dicsérik az egyes fejezeteket, különösen a Péguy-ről szólót.
⬤ Nem kínál konkrét megoldásokat vagy konkrét cselekvési tervet.
⬤ A hozzáférhetőségre tett kísérletek ellenére egyes olvasók számára túlságosan eruditának vagy szakszerűnek tűnhet.
(5 olvasói vélemény alapján)
Nothing Gained Is Eternal: A Theology of Tradition
A történelem végének kikiáltása óta eltelt évtizedekben a Nyugatot újra és újra emlékeztették arra, hogy a történelem még nem végzett velünk. Az idő halad, de a múlt lépést tart vele. Az elmúlt kétszáz év filozófiájának és teológiájának középpontjában álló kettős kérdés - Mi a történelem? Mi a hagyomány? -- ma még sürgetőbbek, mint amikor először feltették őket. Míg a legtöbb válasz ezekre a kérdésekre módszertani és leíró jellegű, addig a Semmi sem örök, a Nothing Gained Is Eternal egy teológiai és elméleti választ mutat be, egy olyan választ, amely a cselekvésben, az emlékezetben és a szabadságban gyökerezik.
Anne M. Carpenter a huszadik század néhány legfényesebb alakjának - Bernard Lonergan, Charles Pguy, Maurice Blondel és Hans Urs von Balthasar - gondolataira támaszkodva a hagyomány új elmélete mellett érvel. Ez az elmélet szilárdan rögzíti a múlt kétértelműségeit, ellentmondásait és változatos gyümölcseit. Carpenter azt mutatja be, hogy a ressourcement nemcsak a múlt visszanyerésének, hanem egy korábbi korszakról és a sajátunkról való erkölcsi ítéletalkotásnak is módja. A hagyományról szóló, ebből eredő beszámoló visszavág a keresztény örökség szentimentális és diadalmaskodó értelmezéseivel szemben.
Ugyanakkor ez a munka azt is feltárja, hogy a teológia történelem felé fordulása milyen módon hiányos, és saját hagyományelméletét szembesíti a dekolonialista kritikával. Carpenter kihívja az olvasókat, hogy birkózzanak meg azzal, vajon fennmaradhat-e a hagyomány, amikor annak kolonialista gyakorlatára fény derül. És e kérdés feltevésével reményt nyújt a hagyomány életének a hagyomány nyomán történő átalakítására.
