Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 20 olvasói szavazat alapján történt.
Shakespeare's Hamlet
Shakespeare 1616-ban bekövetkezett halála óta eltelt négy évszázadban a Hamletet szinte mindig Shakespeare legnagyobb darabjának tekintették. Ez nem meglepő.
Ahogy Barbara Everett megjegyezte, a Hamlet nemcsak "kétezer év óta az első nagy tragédia Európában". Ez volt, és ma is az, "a világ legpusztán szórakoztatóbb tragédiája, a legokosabb, sőt talán a legviccesebb". Hamlet karaktere olyan mértékben uralja a darabot, amelyben oly vonakodva él, hogy csak a Vihar Prosperója vetekszik vele.
Még akkor is, amikor nem ő van a színpadon, és a darab szövegének közel 40%-át ő mondja, a többi szereplő beszél és aggódik miatta. Ez a legnyilvánvalóbb oka annak, hogy a Hamlet-kritika az évek során annyira Hamlet-központú volt: sok kritikus, Coleridge-től A. C.
Bradley-ig és tovább, szinte kizárólag Hamlet szemén keresztül látja a darabot és a többi szereplőt. Graham Bradshaw ebben a könyvében ezt kívánja korrigálni. Szerinte ugyanis a darab nem kivétel - sőt, szélsőséges példájának tekinthető - Shakespeare szokásos dramaturgiai módszere alól, amely sosem az volt, hogy saját véleményét olyan vitás kérdésekről, mint a királyok isteni joga, a becsület vagy a szellemek és a tisztítótűz, sőt, még csak fel sem fedte, hanem az, hogy ezeket a kérdéseket olyan szereplők összeállításával "keretbe foglalja", akik másként gondolkodnak és éreznek ezekről.
Shakespeare-nél nehéz, sőt lehetetlen megtudni, hogy mit gondol (mondjuk) a bosszúról, a vérfertőzésről vagy az öngyilkosságról - és Hamlet nézete gyakran markánsan eltér a körülötte élőkétől. Ha a kétségek, hogy a Hamletben a Szellem az isteni igazságszolgáltatás hírnöke vagy a kárhozat ördögi eszköze-e, valaha is végleg eloszlanának, a darab lekicsinyülne, vagy múzeumi darabbá zsugorodna.
