Értékelés:
A „Shinto: Helen Hardacre: A History című könyve átfogó és részletes feltárása a sintó történelmi fejlődésének, elemezve intézményi és rituális folytonosságát, különösen a buddhizmussal és a japán politikával való kapcsolatát. Bár a könyvet alapos kutatásaiért és árnyalt szemléletéért dicsérik, megjegyzik, hogy nem biztos, hogy kezdő vagy a témában járatlan olvasók számára alkalmas, mivel sűrű és összetett lehet. Néhány olvasó kritizálta a könyv fizikai minőségét, és aggodalmának adott hangot a szélesebb ókori történelemmel való összefüggések tárgyalása során a mélység hiánya miatt.
Előnyök:⬤ Alaposan kutatott és jól érvel
⬤ árnyalt történetet nyújt a sintóról, valamint a buddhizmussal és a japán politikával való kapcsolatáról
⬤ kritikusan foglalkozik a sintóról szóló meglévő tudományos munkákkal
⬤ részletes betekintést nyújt a sintó fejlődésébe és intézményi kereteibe.
⬤ Nem alkalmas kezdőknek vagy történelmi háttérrel nem rendelkezőknek
⬤ sűrű és nehezen követhető lehet
⬤ egyes olvasók kritizálják, hogy politikai elemzése és az ősi történelemmel való kapcsolatai sekélyesek
⬤ a nyomtatott könyv fizikai minősége állítólag rossz.
(12 olvasói vélemény alapján)
Helen Hardacre, a japán vallások és kultúra elismert tudósa a sintó első átfogó történetét nyújtja, a sintó ősi és vibráló hagyományát, amelynek színes rituáléit ma is gyakorolják. A sintó eszménye szerint egy isteni származású császár kormányoz a Kami nevű istenségeknek felajánlott rituálékon keresztül. Ezeket a rituálékat birodalomszerte számtalan szentélyben gyakorolják, így a helyi rítusok az uralkodó szertartásait tükrözik. Úgy gondolják, hogy az államnak ezen a színházán keresztül az emberi, a természeti és a természetfeletti világ harmóniába kerül és virágzik.
A gyakran Japán őshonos vallásának nevezett sintó intézményei, rítusai és szimbólumai mindenütt jelen vannak a szigetországban. De talán meglepő módon mind vallásosságát, mind japán eredetét megkérdőjelezték. Hardacre a sintóról mint az őshonos hagyomány megtestesítőjéről és a közéletben elfoglalt jogos helyéről szóló állításokat vizsgálja. A sintót Nyugaton gyakran úgy ábrázolták, mint a japán katonai agresszió motorját. A mai napig provokatívnak tartják, ha a kormány tagjai ellátogatnak a tokiói Jaszukuni-kegyhelyre, ahol a japán háborús halottak előtt tisztelegnek, és ez feszültség forrása Japán Kínával és Koreával fenntartott kapcsolataiban. A Jaszukuni-szentély a japán nemzeti politikában és külkapcsolatokban vitatott kérdés, és a médiában rendszeresen intenzíven jelen van. Hardacre ellentmondásos módon azt állítja, hogy a szövetségesek megszállása hozta létre a sintónak mint a háború vallásának sztereotípiáját, holott ez valójában gyakorlatilag nem így van.
A japán vallások minden ága a háború és az imperializmus szurkolója volt.
A sintó története és természete létfontosságú téma a mai Japán, annak politikája, nemzetközi kapcsolatai és társadalma megértéséhez. Hardacre magisztrális munkája évekig meghatározó hivatkozási alapként fog szolgálni.
