Soha nem kész: A NATO rugalmas reagálási stratégiája, 1968-1989

Olvasói vélemények

A „Never Ready” című könyv a hidegháború alatti brit védelmi politika kritikai vizsgálatát nyújtja, a Szovjetunióval való esetleges konfliktusokra való felkészültség hiányára összpontosítva. A könyv a katonai logisztikáról, a fegyverrendszerekről és egy elméleti harmadik világháborús forgatókönyvről szól, fényképekkel, térképekkel és katonai ábrákkal alátámasztva. A szerző átnézi a titkosítás alól feloldott forrásokat, hogy rávilágítson a katonai felkészültség szörnyű állapotára.

A könyv módszeres és hiteles, feloldott titkosítású forrásokat használ fel, és alapos kritikát nyújt az Egyesült Királyság védelmi stratégiáiról. Értékes vizuális elemeket, például fényképeket és diagramokat tartalmaz, ami magával ragadóvá teszi a könyvet. Az elbeszélés tanulságos a brit hadtörténelem és a védelmi politika iránt érdeklődők számára.

Egyes olvasók talán túlságosan kritikusnak találják a könyvet, és a benne kiemelt hibák miatt egy krimihez hasonlítják. Az Egyesült Királyság katonai felkészültségével kapcsolatban félelemérzetet kelt, ami egyesek számára nyugtalanító lehet. A múltbeli hiányosságokra való összpontosítás nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik optimistább vagy előremutatóbb elemzést keresnek.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Never Ready: Nato's Flexible Response Strategy, 1968-1989

Könyv tartalma:

Hiteles volt-e Nagy-Britannia NATO-stratégiájának végrehajtása? A Rugalmas Válasz 1967-es elfogadása után a NATO a hagyományos erőkre támaszkodott a Nyugat védelmében. Nagy-Britannia központi szerepet játszott a NATO terveiben, de vajon a brit védelmi tervezés megfelelő volt-e a feladathoz? Hogyan tervezte a kormány a hagyományos fegyveres erők alkalmazását a hadműveletek azon körére, amelyre kötelezettséget vállalt? Hogyan kívánták mozgósítani a fegyveres erőket, és milyen részletességgel tervezték a mozgósítást?

1967-ben a NATO az MC14/3-at fogadta el átfogó stratégiai koncepcióként. Ez a konvencionálisaktól a taktikai nukleáris csapásokon át a stratégiai nukleáris támadásig terjedő, eszkalálódó elrettentésre épült. Ezt általában Rugalmas válaszként ismerik, és felváltotta a NATO botladozó drótköteles válaszát. A stratégiai koncepció deklarált alapelve az volt, hogy csökkentsék a nukleáris háború téves kirobbantásának esélyét, az erőnek hasonló erővel való megfelelés, és a tényleges háború esetén a nukleáris küszöb megemelése.

A brit és más levéltárakból származó, újonnan hozzáférhető dokumentumok felhasználásával ez a kötet megmutatja, hogy a háború esetén a stratégia távolról sem volt rugalmas, hanem kudarcra volt ítélve. A koncepciót veszélyeztette, hogy a szövetség tagjai nem tudták biztosítani a hagyományos elrettentés egyik fő lábát, a fenntarthatóságot.

Ez a könyv a védelmi politika nyilvános arca és a gyakorlat közötti paradoxont elemzi. A könyv értékeli, hogy a tervezés működött volna-e, és mi történt volna Európában, ha kitör a háború. E kérdés megválaszolásához a kutatás a Falkland-szigeteki és az Öböl menti konfliktusokat vizsgálja, hogy felmérje a hatályos tervek megvalósíthatóságát.

Az új stratégia elfogadása után több mint húsz évvel még mindig épültek azok az elemek, amelyektől a brit védelem függött. A brit védelmi politika kevésbé foglalkozott azzal, hogy milyen fenyegetésekkel nézett szembe az ország, mint inkább azzal, hogy mennyit lehet a védelemre költeni.