Olvasói vélemények
Összegzés:A „Sors, idő és nyelv” felhasználói értékelései betekintést nyújtanak David Foster Wallace egyetemi filozófiai szakdolgozatába, kiemelve annak erősségeit a fatalizmus fogalmával való megküzdésben, és egyedülálló perspektívát nyújtanak a szerző szellemi teljesítményéről. A könyv tudományos jellege és technikai tartalma azonban kihívást jelent az alkalmi olvasók számára, különösen azok számára, akik nem rendelkeznek filozófiai háttérrel.
Előnyök:⬤ A fatalizmus mélyreható vizsgálatát kínálja, bemutatva DFW intellektuális mélységét és filozófiai érvelését.
⬤ Jól megírt bevezetést tartalmaz, amely kontextust és betekintést nyújt a tárgyalt filozófiai érvekbe.
⬤ Bemutatja DFW irodalmi stílusának elemeit pályája korai szakaszában.
⬤ Értékelik a filozófia rajongói, akik értéket találnak a modális logika és a filozófiai viták tárgyalásában.
Hátrányok:⬤ A könyv technikailag sűrű, és az analitikus filozófiában járatlanok számára olvashatatlan lehet, ami miatt inkább tudományos gyakorlat, mint alkalmi olvasmány.
⬤ Sok olvasó fárasztónak találta, túlzottan formális logikával és kevés narratív folyamattal, ami kevésbé hozzáférhetővé teszi.
⬤ A cím félrevezető lehet, mivel a szöveg nagy része inkább a fatalizmussal kapcsolatos válaszokból és vitákból áll, mintsem magából DFW téziséből.
(12 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Fate, Time, and Language: An Essay on Free Will
Könyv tartalma:
1962-ben Richard Taylor filozófus hat általánosan elfogadott előfeltevést használt fel arra, hogy azt sugallja, hogy az embereknek nincs kontrolljuk a jövő felett. David Foster Wallace nemcsak Taylor módszerével szállt szembe, amely szerinte összekuszálta a logika, a nyelv és a fizikai világ viszonyát, hanem egy szemantikai trükköt is észrevett Taylor érvelésének középpontjában.
A Sors, idő és nyelv Wallace briliáns kritikáját mutatja be Taylor munkásságáról. Wallace tézise, amelyet jóval a fikciói és esszéi megjelenése előtt írt, felfedi nagy szkepticizmusát az absztrakt gondolkodással szemben, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az valami valódi és reálisabb dolog tagadásaként működjön. Különösen gyanakvó volt bizonyos gondolkodási paradigmákkal szemben - a modernizmus agyi esztétikájával, a posztmodernizmus okoskodó trükközésével -, amelyek elhagyták "a nagyon régi, hagyományos emberi igazságokat, amelyeknek közük van a spiritualitáshoz, az érzelmekhez és a közösséghez".
Ahogy Wallace felemelkedik, hogy megfeleljen a Taylor által a szabad akarattal szemben támasztott kihívásnak, tanúi lehetünk e jelentős regényíró fejlődő perspektívájának, valamint küzdelmének, hogy meggyőződésének szilárd logikai alapot teremtsen. A Steven M.
Cahn és Maureen Eckert által szerkesztett kötet reprodukálja Taylor eredeti cikkét és a fatalizmusról szóló, Wallace által idézett egyéb műveket. James Ryerson bevezetője összekapcsolja Wallace korai filozófiai munkásságát későbbi regényeinek témáival és felfedezéseivel, Jay Garfield pedig kritikai életrajzi utószót szolgáltat.
