Olvasói vélemények
Összegzés:A „Sors, idő és nyelv” című könyv középpontjában David Foster Wallace egyetemi diplomamunkája áll, amely a Richard Taylor által felvetett fatalizmus filozófiai érvével foglalkozik. Bár a könyv bemutatja Wallace intellektuális képességeit, és éleslátó érvekkel szolgál, erősen technikai jellegű, és a filozófiai háttérrel nem rendelkező alkalmi olvasók számára kihívást jelenthet.
Előnyök:Az olvasók értékelik Wallace filozófiai érveinek intellektuális mélységét és szigorúságát, elismerve kivételes tehetségét. A könyv érdekes életrajzi elemeket tartalmaz, és bemutatja Wallace irodalmi stílusát. Értékes betekintést nyújt a fatalizmus és a modális logika körüli filozófiai diskurzusba, amit egyesek lenyűgözőnek és tanulságosnak találtak.
Hátrányok:A könyvet kritika éri technikai bonyolultsága miatt, ami miatt kevésbé hozzáférhető az analitikus filozófiában vagy a formális logikában járatlan olvasók számára. Száraznak és nem alkalmi olvasásra szántnak írják le, azt sugallva, hogy inkább tudományos gyakorlatnak tűnik. Néhány olvasó félrevezetőnek találta a marketinget, mivel Wallace hozzájárulását beárnyékolja a Taylor érveléséről szóló nagyobb vita.
(12 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Fate, Time, and Language: An Essay on Free Will
Könyv tartalma:
1962-ben Richard Taylor filozófus hat általánosan elfogadott előfeltevést használt fel arra, hogy azt sugallja, hogy az embereknek nincs kontrolljuk a jövő felett. David Foster Wallace nemcsak Taylor módszerével szállt szembe, amely szerinte összekuszálta a logika, a nyelv és a fizikai világ viszonyát, hanem egy szemantikai trükköt is észrevett Taylor érvelésének középpontjában.
A Sors, idő és nyelv Wallace briliáns kritikáját mutatja be Taylor munkásságáról. Wallace tézise, amelyet jóval a fikciói és esszéi megjelenése előtt írt, felfedi nagy szkepticizmusát az absztrakt gondolkodással szemben, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az valami valódi és reálisabb dolog tagadásaként működjön. Különösen gyanakvó volt bizonyos gondolkodási paradigmákkal szemben - a modernizmus agyi esztétikájával, a posztmodernizmus okoskodó trükközésével -, amelyek elhagyták "a nagyon régi, hagyományos emberi igazságokat, amelyeknek közük van a spiritualitáshoz, az érzelmekhez és a közösséghez".
Ahogy Wallace felemelkedik, hogy megfeleljen a Taylor által a szabad akarattal szemben támasztott kihívásnak, tanúi lehetünk e jelentős regényíró fejlődő perspektívájának, valamint küzdelmének, hogy meggyőződésének szilárd logikai alapot teremtsen. A Steven M.
Cahn és Maureen Eckert által szerkesztett kötet reprodukálja Taylor eredeti cikkét és a fatalizmusról szóló, Wallace által idézett egyéb műveket. James Ryerson bevezetője összekapcsolja Wallace korai filozófiai munkásságát későbbi regényeinek témáival és felfedezéseivel, Jay Garfield pedig kritikai életrajzi utószót szolgáltat.
