STARGATE ATLANTIS Nightfall

Olvasói vélemények

A „Stargate Atlantis: Nightfall” című könyv vegyes kritikát kapott a sorozat rajongóitól. Sok olvasó értékeli a lebilincselő, gyors tempójú történetet, és úgy érzi, hogy a karakterek hűek a tévés megfelelőikhez. A kritikák jelentős része azonban csalódottságot fejez ki a karakterfejlődés, a párbeszédek és bizonyos cselekménybeli döntések miatt, azt sugallva, hogy a karakterekből hiányzik a mélység, az írás pedig unalmas lehet.

⬤ Gyors tempójú és lebilincselő az elejétől a végéig.
⬤ Hű a karakterek személyiségéhez és az eredeti sorozat hangvételéhez.
⬤ Akciódús, tévés epizódokra emlékeztető vizuális történetmesélés.
⬤ Néhány olvasó szórakoztató és szórakoztató olvasmánynak találja, különösen a Csillagkapu rajongók számára.

⬤ Gyenge karakterfejlődés, sok karakter egydimenziósnak tűnik.
⬤ A dialógusok unalmasak, hiányzik belőlük a sorozatban látott szellemesség és viccelődés.
⬤ Ellentmondások a Csillagkapu történetével a cselekményben.
⬤ Néhány kritikus szerint a történet általános kivitelezése unalmas és nem szórakoztató.

(26 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Az Aegis sziklája...

A Heruun békés bolygón, amelyet generációk óta titokzatos őrzője - az Aegis - véd a lidércektől, bőven akadnak csalások és hazugságok.

De mivel a bolygó egy gyógyíthatatlan pusztító betegség áldozatává vált, és Sheppard ezredes csapatából ketten eltűntek, az Aegis titkaira fényt kell deríteni. A megdöbbentő igazság azzal fenyeget, hogy a Herunn társadalmat darabokra szaggatja, és a lidércek csapását hozza rájuk. Ám még egy támadásra készülő kaptárhajó ellenére is sokkal több forog kockán, mint egy kis bolygó sorsa.

Az Aegis ugyanis olyan katasztrofális fenyegetést rejt, hogy az Atlantisz csapatának mindent kockára kell tennie, hogy kiiktassa azt a Pegazus galaxisból...

Nightfall.

Lentről a kapu zúgott, amikor Lorne egysége belépett a hullámok közé, és Sam egy hosszú pillanatig bizsergést érzett a talpában; szinte ringatózott a sarkán, a nyitott vezeték fénye vonzotta. Velük akarok menni.

Kívülről szenvtelen volt, de belülről Sam sikertelenül próbálta elhessegetni a gondolatot. Furcsa érzés volt itt állni, és küldetésről küldetésre küldeni az embereit a Csillagkapun keresztül, itt állni és nézni, és azon tűnődni, hogy mivel fognak szembesülni. Cartertől nem volt idegen a parancsnokság terhe, de a feladatai mindig is odakint vitték. Az Atlantisz volt az első alkalom, amikor a hátramaradás felelősségével találta magát szemben, és minden egyes nap, amit ebben a szerepben töltött, újból tisztelte Hammondot, O'Neillt és Landryt, korábbi parancsnokait; tiszteket, akik azt tették, amit ő most, férfiakat és nőket küldtek az ismeretlenbe, csendben remélve, hogy minden egyes parancs, amit adtak, a helyes lesz.

Lorne utolsóként lépett a kapuhoz, és megállt a küszöbön, felpillantva a nőre. Röviden biccentett, Carter pedig viszonozta.

"Hozza haza az embereinket, őrnagy - mondta neki.

"Számíthat rá, ezredes úr.".