Eredeti címe:
Socialist Realism in Central and Eastern European Literatures Under Stalin: Institutions, Dynamics, Discourses
Könyv tartalma:
A kötet a közép- és kelet-európai irodalmak irodalomtörténetének szakértői által írt cikkeket gyűjti egybe. Az átfogó téma a szocialista realizmus második világháború utáni európai exportja, de a szerzőket nem annyira a projekt általános, felülről lefelé irányuló mechanizmusának kiemelése, mint inkább az egyes nemzeti és kulturális kontextusok sajátosságai érdeklik. A kutatás azt mutatja, hogy a gyakorlatban a szovjet kulturális modell bevezetése nem volt egészen olyan zökkenőmentes vállalkozás, mint amilyennek szánták; inkább mindig is folyamatban lévő munka volt, amely gyakran a helyi hatóságokkal, értelmiségiekkel és érdekcsoportokkal folytatott adok-kapok eredményeként született. Az illetékesek a helyi kulturális és politikai viták bizonytalan terepén mozogtak, egyes országokban a hagyomány és az újítás, máshol pedig a művészet új koncepciója iránti őszinte érdeklődés és az új szabályok teljes elutasítása között. Paradox módon a szocialista realizmus bevezetésének, importálásának, a sajátos nemzeti kontextusokban való megerőltetésének különböző tapasztalatai között az a közös, hogy minden egyes eset a helyi körülményekre adott válasz volt, egy olyan folyamat, amely egy szilárd elméletnek egy ismeretlen ország, nyelv és kultúra mindennapi valóságába való beillesztésének kihívásán dolgozott.
A szerzők által osztott általános megközelítés abból indul ki, hogy a folyamatban részt vevő különböző erők - legyen szó a "befogadó kultúrák" és a "központ" (azaz a szovjet hatóságok), a hagyományos csoportok és a művészeti újítások hívei, a különböző országok hasonló alkotói mozgalmai, vagy a politikai riválisok és az irodalmi közeg különböző érdekcsoportjai - kölcsönösen befolyásolták egymást. De a gyűjteményben szereplő szövegek közötti kapcsolat is dialogikus: azzal a céllal válogatták őket, hogy kiegészítsék egymást, és gyakran különböző nézőpontokat kínáljanak ugyanarra a kérdésre. Így a szocialista realista epizód a jugoszláv művészetben és irodalomban vagy egy rövid epizódnak, a nemzeti mítosz megalapozásának, vagy a nemzeti kánon megteremtésében versengő felek (Perusko, Norris, Ivic) közötti folyamatos rivalizálás egyik fejezetének tekinthető. A cseh esetet tekinthetjük a háború előtti hagyományos cenzúra-mechanizmusok példaértékű megerősítésének, vagy egy új pozitív hős szovjet változatának kínos befogadási kísérletének (Janček, Schmarc). A száműzetésből visszatérő baloldali értelmiségiek szerepe, a szovjet képviselőkkel való interakcióik, valamint ezen interakciók keretezése a nemzeti kulturális vitában Kelet-Németországban és Magyarországon egyszerre volt hasonló és határozottan eltérő (Hartmann, Fehervary, Robinson, Skradol; Scheibner, Kalmr, Balzs).
Még a hűséges szovjet szatellit Bulgária esetében is a szovjet stílusú intézményeket különbözőképpen lehet elemezni, attól függően, hogy szinkronikusan, a bevezetésük idején, vagy diakronikusan, az időbeli fejlődésüket figyelve vizsgáljuk őket (Volokitina, Doinov). Ugyanakkor az egységes szocialista kulturális szféra megteremtésére irányuló szovjet erőfeszítések meglehetősen sokoldalúak voltak, és korántsem korlátozódtak az egyes országokban folytatott tevékenységekre (Zubok, Djagalov, Ponomarjov). Végül, amikor a szocialista realizmus mint páneurópai projekt bukásáról van szó, az általánosabb, európai kép mellett az országspecifikus perspektíva produktív a szóban forgó események valódi jelentőségének megítéléséhez (Dobrenko, Gnther).
A szövegek a kötet szervezési elvét tükröző részekre oszlanak: áttekintés, amely a konkrét esettanulmányokra összpontosít, valamint a sajátos sajátosságok elemzése, amely során figyelmet fordítanak arra, hogy milyen tárgyalási és alkalmazkodási minták alakultak ki a folyamat során. A legtöbb írás archív forrásokra támaszkodik, amelyek gyakran korábban nem voltak feltárva, és mindegyikük tágabb intézményi, társadalmi és kulturális kontextusba helyezi az általuk tárgyalt kérdést.
