Testvérek távolról: Rabbinikus megközelítések a hitehagyásról és a megtérésről a középkori Európában

Olvasói vélemények

A könyv mélyreható történeti vizsgálatot nyújt a különböző zsidó tudósok, különösen a toszafisták és Rási megközelítéséről a kereszténységre áttért visszatérőkkel szemben. Feltárja a hitehagyás összetettségét és következményeit a középkori Európában, és különböző véleményeket tár fel arról, hogyan lehet a visszatérőket visszaintegrálni a zsidó közösségbe.

Az írást briliánsnak és magával ragadónak jellemzik, alapos kutatással és a visszatérőkkel szembeni történelmi hozzáállás éleslátó elemzésével. A szerző közérthetően magyarázza el az összetett társadalmi és vallási kérdéseket, és a történelmi kontextust a témáról folytatott kortárs viták szempontjából is relevánssá teszi.

Egyes olvasók a történelmi és jogi részleteket sűrűnek vagy bonyolultnak találhatják. Az olvasónak az a benyomása, hogy a téma komor és kihívást jelentő kérdéseket érint, ami nem biztos, hogy minden olvasónak tetszeni fog. Emellett a halachikus következmények tárgyalása túlságosan technikai jellegűnek tűnhet azok számára, akik nem ismerik a zsidó jogot.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Brothers from Afar: Rabbinic Approaches to Apostasy and Reversion in Medieval Europe

Könyv tartalma:

A Brothers from Afar: Rabbinic Approaches to Apostasy and Reversion in Medieval Europe című könyvében Ephraim Kanarfogel megkérdőjelezi azt a régóta elterjedt nézetet, miszerint a középkori Európa északi részén a hitehagyottak, majd később a zsidó közösségbe visszatérők a visszatérésüket igazoló különleges szertartás vagy aktus nélkül foglalhatták el újra helyüket. Kanarfogel bizonyítékai arra utalnak, hogy a tizenkettedik század végétől kezdve a vezető rabbinikus hatóságok úgy vélték, hogy a visszatérő hitehagyottaknak rituális alámerítésen és más bűnbánati szertartásokon kellett átesniük. Azt is állítja, hogy a rabbinikus álláspontok változása a XII. és XIII. században alapvetően a zsidókról alkotott változó keresztény felfogásra adott válasz volt, és nem egyszerűen belső halachikus vagy rabbinikus fejlődés.

A Testvérek távolról hét fejezetre oszlik. Kanarfogel a könyvet Rásival (1040-1105), a legkiemelkedőbb európai rabbinikus tekintéllyel kezdi, aki olyan megközelítést részesített előnyben, amely a bűnbánó hitehagyottak visszatérését igyekezett elsimítani. Ezután kifejti, hogy bár Jacob Katz, a vezető zsidó társadalomtörténész azt állítja, hogy ez az engedékenyebb megközelítés volt az askenázi társadalomban uralkodó, egy sor kéziratos részlet arra utal, hogy Rashi nézetét a tizenkettedik század közepén az észak-francia toszafisták több jelentős módon is megkérdőjelezték. A német toszafisták a visszatérő hitehagyott számára a bűnbocsánat eszközeként előírták a bemerítést, hasonlóan az újonnan megtértek számára előírt eljáráshoz. Ezenkívül több kiemelkedő toszafista igyekezett a Judaizmusból nem visszatérő hitehagyottak státuszát mind házassági, mind gazdasági kérdésekben jóval lejjebb sorolni, mint amilyen helyet Rási és mások, akik támogatták az ő megközelítését, kijelöltek nekik. Bár ezek a mandátumok szöveges és jogi szempontok mentén fogalmazódtak meg, nagy szerepet játszottak azok a megfontolások, hogy miként lehet megvédeni a zsidó közösségeket a növekvő antijudaizmus térhódításától és a zsidókkal mint a kereszténység páratlan ellenségeivel szemben kifejezett nyílt gyűlölettől.

A középkori keresztény források, amelyek leírják, hogyan bántak a zsidók azokkal, akik visszaestek a kereszténységből a judaizmusba, nemcsak a népi gyakorlaton és kultúrán alapulnak, hanem olyan fogalmakat és gyakorlatokat is tükröznek, amelyeket az észak-európai rabbinikus elit jóváhagyott. A Testvérek messziről minden zsidó és középkori tanulmányokkal foglalkozó tudós könyvtárában ott a helye.