The Circular Staircase by Mary Roberts Rinehart, Szépirodalom, Klasszikusok, Rejtélyek és detektívregények

Olvasói vélemények

Mary Roberts Rinehart „A körlépcső” című könyvéről szóló kritikák nagyrészt pozitívak, kiemelve a lebilincselő történetmesélést, a rokonszenves karaktereket és a jól kidolgozott rejtélyt. Sok olvasó nagyra értékeli a régi bájt és a szerző azon képességét, hogy le tudja kötni az olvasók figyelmét. Számos kritika azonban rámutat olyan problémákra, mint az elavult társadalmi hozzáállás, különösen a faji hovatartozással kapcsolatban, valamint néhány olyan elbeszélői konvenció, amely nem biztos, hogy a mai közönségnek tetszeni fog.

Az olvasók dicsérték a könyvet az élvezetes és könnyen olvasható stílusa, az érdekes cselekmény, a jól kidolgozott karakterek és a lebilincselő rejtély miatt. Sokan megjegyezték a szerző humorát és azt, hogy képes feszültséget teremteni grafikus tartalom nélkül, így a könyv alkalmas a klasszikus krimik rajongói számára. A könyv digitális olvasók számára történő formázását is dicsérték.

A kritikusok megemlítették a szereplőkben tükröződő faji előítéletek jelenlétét, ami a modern olvasók számára visszatetsző lehet. Emellett egyesek lassúnak találták az elbeszélői stílust és a tempót, valamint olyan problémákat, mint a folytonossági problémák és a gyenge befejezés. Összességében egyes olvasók úgy érezték, hogy a könyv régimódi elemei nem mindenki számára találnak megfelelő visszhangra.

(451 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Circular Staircase by Mary Roberts Rinehart, Fiction, Classics, Mystery & Detective

Könyv tartalma:

Ez a történet arról szól, hogy egy középkorú vénkisasszony elvesztette az eszét, elhagyta a városi házi isteneket, kivett egy bútorozott házat a városon kívülre a nyárra, és belekeveredett egy olyan rejtélyes bűnténybe, amely boldoggá és virágzóvá teszi újságjainkat és detektívügynökségeinket.

Húsz éven át tökéletesen elkényelmesedtem; húsz éven át tavasszal feltöltöttem az ablakládákat, felhúztam a szőnyegeket, felhúztam a napellenzőket, és barna vászonnal borítottam be a bútorokat; ugyanennyi nyáron át búcsút mondtam a barátaimnak, és miután végignéztem izzadó hegiraikat, belaktam a város finom nyugalmát, ahol naponta háromszor jön a posta, és a vízellátás nem a tetőn lévő tartályon múlik. És akkor -- az őrület ragadott el.

Amikor visszatekintek a Sunnyside-ban töltött hónapokra, csodálkozom, hogy egyáltalán túléltem. Ahogy van, látszik rajtam a megrázó élményeim kopása. Nagyon megőszültem -- Liddy csak tegnap emlékeztetett erre, amikor azt mondta, hogy egy kis kékítés az öblítővízben ezüstössé tenné a hajamat a sárgásfehér helyett.

Utálom, ha kellemetlen dolgokra emlékeztetnek, és lecsaptam rá. "Nem - mondtam élesen -, az én koromban nem fogok kékítőszert használni, és keményítőt sem".