This Thing Called Life: Prince Odüsszeiája, felvételen és felvételen kívül

Olvasói vélemények

A könyv intim és egyedi nézőpontot nyújt Prince-ről, mégpedig régi barátja, Neal Karlen szemszögéből. Személyes anekdotákat, mély meglátásokat és Prince összetettségének feltárását ötvözi, így az olvasók szívből jövő betekintést nyerhetnek a legenda mögött álló emberbe. Egyes kritikák azonban a szerkesztéssel, az ismétlésekkel és a Prince zenéjével kapcsolatos részletes beszámolók hiányával kapcsolatos problémákat emelik ki.

⬤ Személyes és egyedi perspektívát kínál Prince-ről, bemutatva emberi mivoltát.
⬤ Szívből jövő és mélyreható anekdotákat tartalmaz, amelyek elmélyítik Prince személyiségének megértését.
⬤ Az olvasók értékelik a szerző hitelességét és érzelmes történetmesélését.
⬤ A könyvet a Prince-ről szóló irodalom értékes kiegészítőjének tekintik, amely új betekintést nyújt az életébe és küzdelmeibe.

⬤ A könyv szenved az ismétlődésektől és a rossz szerkesztéstől, ami rontja a könyv általános minőségét.
⬤ Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyv egyes részei tele vannak töltelékanyaggal, és nem tárgyalja kellő mélységben Prince zenéjét.
⬤ Az írói stílus és az elbeszélés szerkezete vegyes kritikákat kapott, egyesek bonyolultnak vagy frusztrálónak minősítették.

(69 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

This Thing Called Life: Prince's Odyssey, on and Off the Record

Könyv tartalma:

A rock egyik legnagyobb tehetségének meleg és meglepően élethű életrajza, eddig soha nem látott fotókkal: Prince.

Neal Karlen volt az egyetlen újságíró, akinek Prince több mint egy tucat éven át mélyreható sajtóinterjúkat adott, a Purple Rain előtti időszaktól kezdve egészen addig, amikor a művész megváltoztatta a nevét egy kiejthetetlen betűjelre. Karlen három Rolling Stone címlapsztorihoz készített interjút Prince-szel, megírta a „3 Chains o' Gold”-ot, Prince „rock-videóoperáját”, valamint a sztár végrendeletét, amely Prince végrendeletével együtt Prince hatalmas és privát telepe, a Paisley Park alatt lehet eltemetve.

Prince egykori menyasszonya, Susannah Melvoin szerint Karlen volt „az egyetlen riporter, aki úgy adta vissza Prince-t, ahogyan az valójában hangzott”. Karlen negyedszázaddal a megasztár halála előtt abbahagyta a Prince-ről való írást, de Prince-t sosem hagyta ott, és a két riporter a szupersztár életének utolsó harmincegy évében barátok maradtak.

Jóval azelőtt, hogy íróként és alanyként találkoztak volna, Prince és Karlen úgy ismerték egymást, mint két gyerek, akik Minneapolis többnyire szegregált Northside-ján bicikliztek. (A Dairy Queenben kosaraztak, Karlen nagyszülei mellett, két háztömbnyire a kezdő zenésztől. ) Azt állítja, hogy Prince-t nem lehet megérteni anélkül, hogy előbb ne értenénk meg a '70-es évek Minneapolisát, és hogy még Prince legjobb barátai is csak 15 százalékát ismerték: ennyit volt hajlandó és képes adni, bármennyire is törődött velük.

Prince Rogers Nelson gyökereihez, különösen az apjával való ellentmondásos, gyakran gyötrelmes és néha erőszakos kapcsolatához visszatérve, a This Thing Called Life gyökeresen megváltoztatja azt, amit Prince-ről tudunk, és úgy magyarázza meg őt, ahogy eddig egyetlen életrajz sem: egy szupersztár, aki az éjszaka közepén telefonál, hogy beszélgessen, aki imádta a Drótot és a The Office minden epizódjából tudott idézni, aki gyakran járt könyvtárakba és spontán jammelt a helyi tömegeknek (és utána mindenkit palacsintával etetett), aki magányos volt, de vágyott az egyedüllétre. Az olvasók körbeautózzák Minneapolist Prince-szel egy kabrióban, beszélgetnek filmekről, zenéről és az életről, és figyelik, ahogy próbál nem káromkodni, ehelyett egészséges adag „mamma jammát” adagol.