Értékelés:
A Georgi Gospodinov által írt „Idő menedék” című könyvről szóló kritikák az emlékezet, a nosztalgia és a társadalmi reflexiók elgondolkodtató vizsgálataként mutatják be a könyvet, bár a kivitelezést illetően vegyes véleményekkel. Míg sok olvasó értékelte a filozófiai mélységet és az érzelmi visszhangot, mások az elbeszélés egyes részeit tekervényesnek vagy lassúnak találták.
Előnyök:⬤ Elgondolkodtató és filozofikus témák az emlékezetről és a múltról.
⬤ Magával ragadó és megható elbeszélés, amely személyes szinten is visszhangra talál.
⬤ Az Alzheimer-kóros betegeket segítő „időmenhely” egyedülálló koncepciója, amely társadalmi kommentárként is szolgál.
⬤ Intelligens írás, gyönyörűen kidolgozott prózával és briliáns villanásokkal.
⬤ Gazdag szövegközi utalások, amelyek mély gondolkodásra késztetnek.
⬤ Néhány olvasó lassúnak találta a tempót és vontatottnak az elbeszélést.
⬤ Bizonyos részeket bonyolultnak vagy elnézőnek éreztek, ami kihívást jelentett a lekötöttség fenntartásában.
⬤ Hiányoznak az illusztrációk vagy vizuális elemek, amelyek elősegíthetnék a megértést.
⬤ A befejezést lehangolónak és kétértelműnek ítélték, ami az olvasókat bizonytalanságban hagyja az elbeszélés valóságtartalmát illetően.
⬤ A politikai és kulturális viták túlterhelőek lehetnek a konkrét történelmi összefüggéseket nem ismerő olvasók számára.
(71 olvasói vélemény alapján)
"Egyszer megpróbálták kiszámítani, mikor kezdődött az idő, mikor is keletkezett pontosan a Föld" - kezdi az Idő menedék rejtélyes narrátora, akit nem nevezünk meg. "A tizenhetedik század közepén az ír püspök, Ussher nemcsak a pontos évet, hanem a kezdőnapot is kiszámította: Október 22-ét, Krisztus előtt 4 004 évvel." Narrátorunk számára azonban az általa ismert idő akkor kezdődik, amikor találkozik Gaustine-nal, az "idő csavargójával", aki régi hírek olvasásával, rongyos, régi ruhák viselésével és a huszadik század elveszett sugárútjain való kóborlással távolította el életét a mai valóságtól.
Egy barackszínű zürichi épületben, amelyet furcsa módon ültetett nefelejcsek vesznek körül, Gaustine megnyitotta az első "múltklinikát", egy olyan intézményt, amely az Alzheimer-kórban szenvedők számára kínál ihletett kezelést: minden emelet egy-egy múltbéli évtizedet reprodukál apró részletességgel, lehetővé téve a betegek számára, hogy visszarepüljenek az időben, és feloldják a halványuló emlékek maradékát. A Gaustine asszisztenseként szolgáló narrátor feladata, hogy összegyűjtse a múlt mindenféle kacatjait, a hatvanas évekbeli bútoroktól és negyvenes évekbeli inggomboktól kezdve a nosztalgikus illatokon át a délutáni fény foszlányaiig. Ám ahogy a színjáték egyre meggyőzőbbé válik, egyre több egészséges ember keresi fel a klinikát, hogy elmeneküljön mindennapi életének zsákutcájából - ez a fejlemény váratlan fejtörést okoz, amikor a múlt kezd betörni a jelenbe. Az elbeszélő Italo Calvinóra és Franz Kafkára emlékeztető, élesen szatirikus, labirintusszerű vignettákon keresztül, lélegzetelállító prózában meséli el, hogyan keveredett bele egy olyan összeesküvésbe, amelynek célja az idő megállítása.
"Szívében trükkös, és gyakran nagyon vicces" (Garth Greenwell, The New Yorker), a termékeny bolgár író, Georgi Gospodinov mesterien járja körül a múlt század tragédiáit, beleértve a miénket is, egy kísérteties és kísértetiesen előrelátó, ötletektől hemzsegő regényben. Az Angela Rodel által kiválóan lefordított Időmenedék valóban felejthetetlen klasszikus "Európa egyik leglenyűgözőbb és legpótolhatatlanabb regényírójától" (Dave Eggers).
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)