Tíz nap egy őrültekházában

Olvasói vélemények

Az olvasók összességében tanulságosnak és hatásosnak találták Nellie Bly beszámolóját a Blackwell-szigeti elmegyógyintézetben szerzett tapasztalatairól, amelyből kiderül, milyen megdöbbentő bánásmódban részesültek a betegek az 1800-as évek végén. Bár sokan értékelték a történelmi jelentőséget és Bly bátorságát, néhányan rámutattak az írásmóddal és a szerkesztéssel kapcsolatos problémákra.

⬤ Az 1880-as évek elmegyógyintézeti életének éleslátó és szemet gyönyörködtető ábrázolása.
⬤ Bly bátor oknyomozó riportja jelentős reformot eredményezett az elmeorvosi gyakorlatban.
⬤ Magával ragadó történetmesélés, amely megragadja a nők által tapasztalt kemény valóságot.
⬤ Történelmi jelentőség és relevancia a mentális egészségügy történetében.
⬤ Jól olvasható, a korszak ellenére könnyen érthető.

⬤ Egyes kritikusok megjegyezték, hogy az írás néha bőbeszédű vagy szószátyár.
⬤ A gépelési hibák és a szerkesztési problémák egyesek számára rontották az olvasás élményét.
⬤ Néhány olvasó számára a téma nehézkes és nehezen emészthető volt.
⬤ A drámai elemek hiánya csalódást okozhat azoknak, akik izgalmasabb elbeszélésre vágynak.

(827 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Ten Days in A Madhouse

Könyv tartalma:

Tíz nap az őrültekházában Nellie Bly oknyomozó újságíró igaz története, aki egy elmegyógyintézetben töltötte az idejét. A fiatal riporternő 1887-ben elmebajosnak álcázva magát belépett az elmegyógyintézetbe, hogy a New York-i Blackwell's Island elmebetegek hírhedt elmegyógyintézetében tapasztalható brutalitásról és elhanyagolásról szóló pletykák után nyomozzon. Az elmegyógyintézet alulfinanszírozott, súlyosan túlzsúfolt és botrányoktól terhes volt. Az 1880-as években az elmebetegeket nem betegként, hanem veszélyes őrültként kezelték, akiket erőszakkal kellett kordában tartani, cellákba zárni, és távol tartani a nyilvánosságtól.

Mielőtt Bly elkezdte volna a vizsgálatát, a híres író, Charles Dickens meglátogatta az intézetet, és ezt írta: "... mindennek volt egy henyélő, kedvetlen, bolondokháza levegője, ami nagyon fájdalmas volt. A búslakodó idióta, hosszú, zilált hajjal gubbasztott.

A gügyögő mániákus, ocsmány nevetésével és hegyes ujjával.

Az üres szem, a vad, vad arc, a komor kéz- és ajkakszedés, a körömrágás: ott volt mind, álca nélkül, csupasz rútságban és borzalomban.".

Ha már egyszer elkötelezte magát, szinte lehetetlennek találta, hogy kiszálljon. "Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem a Szigeten lévő elmegyógyintézetbe - írja Bly -, meg sem próbáltam fenntartani az őrültség feltételezett szerepét. Úgy beszéltem és viselkedtem, mint a hétköznapi életben. Mégis, furcsa módon, minél józanabbul beszéltem és viselkedtem, annál őrültebbnek tartott mindenki....". A csapdába esett Blyt rothadó ételek, kegyetlen felügyelők, szűkös és beteges körülmények gyötörték. Miután beszélgetett más betegekkel, meggyőződött arról, hogy sokan ugyanolyan épelméjűek, mint ő maga. Valójában az elmegyógyintézet személyzete, amelynek egy része a közeli börtönből származó elítélt volt, ijesztőbb volt, mint a rabok.

Nem tudta meggyőzni az orvosokat, hogy nem őrült, és hogy engedjék szabadon. Csak a szerkesztője segítségével tudott megszökni, és megírni az őrültekházában rekedt, megrázó élményeit.