Innovator or Imitator: Napoleon's Operational Concepts and the Legacies of Bourcet and Guibert
1805-ben a hadműveleti hadviselés új stílusa tört be Európa mezőire, amikor Bonaparte Napóleon nagy hadserege a Rajnától a Dunáig söpört végig, és Ulmnál bekerítette az osztrák hadsereget, olyan forradalmat indítva el a katonai ügyekben, amelynek hatásait a mai napig érezzük. Továbbra is kérdéses, hogy ez az új hadviselési stílus csupán a 18. századi katonai gondolkodók munkájának természetes következménye volt-e, akiknek elméleteit egy dinamikus vezető utánozta, vagy Napóleon valami újat hozott a hadviselésbe, valódi újítást a hadműveleti hadviselésben? Ez a központi kérdés, amelyre ez a könyv megpróbál választ adni. David Chandler azt állítja, hogy "Napóleon kevés újdonsággal járult hozzá". Miközben ma egy esetleges RMA következményeivel küzdünk, fontos, hogy teljes mértékben megértsük azokat az erőket, amelyek a korábbi RMA-kat előidézték. A történész számára az is fontos, hogy a múltbeli események értelmezését a lehető legpontosabban végezzük el. Ez egy olyan RMA volt, amely bármelyik energikus vezetővel megtörtént volna, aki szigorúan követte Bourcet és Guibert tanításait, egyfajta TTP-ként, amelyet a teoretikusok állítottak össze, vagy Napóleon átvette az elméleteiket, és összeolvasztotta őket a saját elképzeléseivel, hogy egy újfajta hadviselési formát hozzon létre, és elindítson egy RMA-t? Vajon az igazi RMA-hoz többre van szükség, mint elméletek és doktrínák, vajon a gyakorló részéről is kutató elmére van szükség?
Ezek a kérdések relevanciát adnak e könyv kutatási kérdésének. Bourcet és Guibert írásai, valamint Napóleon hadműveleti hadviselésére, illetve a corps d'armee rendszerének kialakítására és alkalmazására gyakorolt hatásuk azóta nem kapott alapos vizsgálatot, hogy Chandler 1966-ban kiadta The Campaigns of Napoleon című könyvét. Ez a könyv ezt a feladatot végzi el Bourcet Principes de la Guerre de Montagnes és Guibert General Essay on Tactics című művének elemzésével, majd megvizsgálja az ezekből az írásokból származó kapcsolatot Napóleon hadjáratokhoz és csatákhoz való hozzáállásával. E két 18. századi katonai teoretikus írásainak teljes körű vizsgálata szintézist nyújt gondolkodásuk azon lényeges vonásairól, amelyek hatással voltak Napóleon hadműveleti módszereire. Ezt a szintézist az értékelés alapjául használva megkísérlem bemutatni a gondolataik és Napóleon hadműveleti rendszerei és módszerei közötti kapcsolatokat. Napóleon rendszerének operatív alkalmazásának vizsgálata az 1805-ös ulmi hadjáratban lehetőséget nyújt majd a korai teoretikusok és Napóleon közötti kapcsolat értékelésére. A könyv arra a következtetésre jut, hogy Napóleon nem utánozta a két gondolkodót, és az általa kezdeményezett RMA több volt, mint a teoretikusok által javasolt technikák puszta megvalósítása. Az 1805-ös RMA-hoz olyan fantáziadús gyakorlati szakemberre volt szükség, aki képes volt megragadni az elmélet lényeges vonásait, és azokat új módon alkalmazni.
Az RMA elindításához innovációra volt szükség a harcosok részéről, nem pedig puszta utánzásra.
