Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv átfogó elemzést nyújt a versenyképes autoriter rendszerekről, elméleti keretet és esettanulmányokat kínál, amelyek részletesen bemutatják fejlődésüket, valamint a stabilitásukat és átmenetüket befolyásoló tényezőket. Míg számos kritika dicséri a könyv áttekinthetőségét és tudományos hozzájárulását, vannak kritikák az ideológiai irányultság és a vélt elfogultság miatt.
Előnyök:⬤ Innovatív keretrendszer a versengő tekintélyelvű rendszerek megértéséhez.
⬤ Világos és magával ragadó írói stílus.
⬤ 35 rezsim részletes esettanulmánya.
⬤ Betekintést nyújt a nemzetközi és hazai tényezőknek a demokratizálódásra és a tekintélyelvű rendszerek stabilitására gyakorolt hatásába.
⬤ A demokrácia és a rendszerváltás iránt érdeklődők számára kötelező olvasmány.
Hátrányok:⬤ Egyesek a könyvet fontos témája ellenére unalmasnak találják.
⬤ A cím félrevezető lehet; inkább a nemzetközi hatásokra összpontosít, mintsem a versengő autoritarizmus egészére.
⬤ A demokrácia előmozdításában az USA külpolitikája iránti ideológiai elfogultságot érzékeli.
⬤ Néhány kritika a szerzők tudományos objektivitásával és a kialakulóban lévő kormányzási modellek keretezésével kapcsolatban, különösen Kínára való hivatkozással kapcsolatban.
(8 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Competitive Authoritarianism: Hybrid Regimes After the Cold War
Könyv tartalma:
A hidegháború utáni korszakban elszaporodtak a versengő tekintélyelvű rendszerek, amelyekben az autokraták alávetik magukat a többpárti választásoknak, de komoly demokratikus visszaéléseket követnek el. Ez a könyv 35 afrikai, ázsiai, latin-amerikai és posztkommunista eurázsiai eset részletes tanulmányozásán alapul, és az 1990 és 2008 közötti versengő önkényuralmi rendszerek sorsát vizsgálja.
Megállapítja, hogy ahol a Nyugathoz fűződő társadalmi, gazdasági és technokrata kapcsolatok kiterjedtek, mint Kelet-Európában és Amerikában, ott a visszaélések külső költségei arra késztették a hivatalban lévő hatalmon lévőket, hogy inkább engedjenek a hatalomból, mintsem hogy lecsapjanak rá, ami demokratizálódáshoz vezetett. Ahol a Nyugathoz fűződő kapcsolatok korlátozottak voltak, ott a külső demokratizáló nyomás gyengébb volt, és az országok ritkán demokratizálódtak.
Ezekben az esetekben a rezsimek kimenetele az állami és kormánypárti szervezetek jellegétől függött. Ahol a hivatalban lévők fejlett és összetartó kényszerítő pártstruktúrákkal rendelkeztek, ott meg tudták hiúsítani az ellenzéki kihívásokat, és versenyképes autoriter rezsimek maradtak fenn; ahol a hivatalban lévők nem rendelkeztek ilyen szervezeti eszközökkel, ott a rezsimek instabilak voltak, de ritkán demokratizálódtak.
