Vörös támadás: Soviet Airborne Forces, 1930-1941

Olvasói vélemények

A könyv részletesen bemutatja a szovjet légierő és felszerelésének fejlődését az 1930-as évektől 1941-ig. Kitér a különböző katonai felszerelésekre, az innovatív koncepciókra és azokra a kihívásokra, amelyekkel a Szovjetuniónak szembe kellett néznie ezen erők létrehozása során. Bár a könyv részletgazdag, és sok ismeretlen tényt és képet kínál, elsősorban a szakembereknek szól, és az általános olvasók számára túlságosan technikai jellegű lehet.

⬤ Lenyűgöző részletek a szokatlan katonai hardverről
⬤ számos ismeretlen tény és illusztráció
⬤ a szovjet légi erők fejlődésének alapos bemutatása
⬤ betekintést nyújt a katonai repülés történelmi kihívásaiba és újításaiba.

⬤ A hadtörténelemre nem szakosodott olvasók számára talán túlságosan technikai jellegű
⬤ korlátozott mennyiségű hivatkozás és lábjegyzet
⬤ a fordítás egyes részeknél nehézkes lehet
⬤ egyes olvasók bővebb fejezetekre vágynak.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Red Assault: Soviet Airborne Forces, 1930-1941

Könyv tartalma:

Az 1930-as években a Vörös Hadsereg parancsnoksága gyakran támadó doktrínát követett. A terv az volt, hogy idegen földön vértelen győzelmet arassanak. A Munkás- és Paraszt Vörös Hadsereg offenzívája a klasszikus Blitzkrieg szerint kellett, hogy kibontakozzon - nem véletlen, hogy a magasabb rangú parancsnokok közül néhányan a német Főparancsnokság Akadémiáján tanultak. Továbbá figyelembe vették a korszak összes technikai vívmányát. A támadás a stratégiai repülés légicsapásaival kezdődött volna: hatalmas bombázók armadái támadták volna a kulcsfontosságú célpontokat mélyen az ellenséges területen belül. Ezzel egyidejűleg hatalmas mennyiségű légi csapatot dobnának le az ellenséges vonalak mögé, különféle felszerelésekkel felszerelve. Ezek a légi csapatok hidakat és utakat foglalnának el, és a kommunikációs és közlekedési összeköttetéseket tennék működésképtelenné. Erőteljes tüzérségi támadással meghirdetve, a taktikai repülés támogatásával a tankok, páncélozott járművek és a motorizált gyalogságot szállító teherautók előrenyomulnának.

Volt alapja az ilyen optimista előrejelzéseknek. Mivel a szovjetek ilyen mennyiségi és minőségi fölényben voltak (és ez kétségtelenül így volt), mindenképpen képesek voltak az előrenyomulásra. A Szovjetunióban a repülés a tervezettnél hamarabb fejlődött, csakúgy, mint a páncélozott harckocsi-technológia, a légi támadó csapatok és a vegyi fegyverek. Ha a szovjetek rendelkeztek tankokkal, repülőgépekkel és vegyi fegyverekkel, még ha kis mennyiségben is, bármelyik potenciális ellenség is rendelkezett velük. A légi rohamcsapatok azonban kifejezetten szovjet innovációnak számítottak. Ebben a tekintetben a szovjetek kétségtelenül előnyben voltak. Itt dobták le az első ejtőernyősök első csoportjait, és itt dobták le az égből az első tankokat és ágyúkat. A Vörös Hadsereg a gyakorlatok során már akkor tömeges légi támadó hadműveleteket hajtott végre, amikor a Földön egyetlen más nemzet sem rendelkezett légi támadó csapatokkal.

Más területeken a szovjet hadtudomány és haditechnika sok esetben a meglévő nyugati vívmányokat másolta. Licenceket szereztek, vagy egyszerűen lemásolták a külföldi hadianyagok példáit. Ami a légideszantos csapatokat illeti, a szovjet hadsereg, illetve a tervezők ismeretlen területen jártak, mivel számos innovatív megoldással álltak elő, amelyeket később más nemzetek fegyveres erői is átvettek.

Ebben a könyvben a légideszant csapatok számára kifejlesztett fegyverzet, felszerelés és haditechnikai eszközök kerülnek bemutatásra, mind a tényleges technológia, mind az egyértelműen fantasztikus, csak a tervezők féktelen fantáziáját tükröző eszközök tekintetében. Jelentős figyelmet szentelnek a repülőgépeknek, amelyekről a tervek szerint a légi csapatokat ledobták volna. Ismertetik azokat a gyakorlatokat, amelyek során a légi csapatok ledobását végrehajtották, valamint azt a szerepet, amelyet a légi csapatok a tényleges hadműveletekben játszottak az 1941-ig tartó időszakban.

A könyv számos olyan dokumentum alapján készült, amelyeket a szerző levéltárakban és múzeumi gyűjteményekben talált. A mű a Szovjetunióban úttörő ejtőernyős katonák visszaemlékezéseire támaszkodik, amelyek közül néhányat még soha nem publikáltak.