A bécsi iskola olvasmánya: Politika és művészettörténeti módszer az 1930-as években

Olvasói vélemények

A Christopher Wood által szerkesztett The Vienna School Reader a 20. század eleji művészettörténeti írások kulcsfontosságú gyűjteménye, amely jelentős betekintést nyújt a bécsi modernista iskola módszertanába és filozófiai vitáiba, így a modernista művészeti írásokkal foglalkozó hallgatók és kutatók számára nélkülözhetetlen forrást jelent.

A könyv kulcsfontosságú szövegeket tartalmaz, amelyeket először fordítanak le angolra, és értékes betekintést nyújtanak a művészettörténeti kutatásba. Wood bevezetője és szerkesztői kommentárja dicséretes, mert kontextualizálja az anyagot és megvilágítja annak jelentőségét. A kötetet a végzős hallgatók, tudósok és a modernista művészettörténet iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen olvasmánynak tartják.

Egyes kritikusok úgy érzik, hogy nem szerepel benne elég anyag, különösen Hans Sedlmayr és Otto Pächt fontos szövegeinek kihagyását emelik ki. Kritika éri Woodnak az írások politikai vonatkozásainak kezelését, és azt sugallják, hogy esetleg hiányoznak a mélyebb politikai összefüggések, vagy nem szívesen foglalkozik velük.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Vienna School Reader: Politics and Art Historical Method in the 1930s

Könyv tartalma:

Angol nyelvű bevezetés az úgynevezett Új Bécsi Művészettörténeti Iskola írásaihoz.

Ez a könyv az angol nyelvű közönségnek mutatja be az úgynevezett Új Bécsi Művészettörténeti Iskola írásait. Hans Sedlmayr (1896-1984) és Otto P cht (1902-1988) az 1930-as években Alois Riegl (1858-1905) formalista művészettörténeti projektjének ambiciózus kiterjesztésére vállalkozott. Sedlmayr és P cht a művészi folyamat autonómiájának és redukálhatatlanságának esztétikai felfogásából indultak ki. Ugyanakkor úgy vélték, hogy egész kultúrákat és világnézeteket olvashatnak ki a műalkotásból. Ennek a kontextualista alkímiának a kulcsa a „struktúra” fogalma volt, egyfajta mély formai tulajdonság, amelyet a műalkotás megosztott a világgal. Sedlmayr és P cht projektje azonnal felkeltette az olyan gondolkodók figyelmét, mint Walter Benjamin, akik hasonlóan türelmetlenek voltak a hagyományos empirista tudományossággal szemben. Az új projektnek azonban megvolt a maga árnyoldala. Sedlmayr a művészettörténetet a modernitás átfogó kritikájának eszközeként használta, amely hamarosan nacionalista és egyenesen fasiszta polémiába torkollott, még akkor is, amikor a zsidó P cht száműzetésbe kényszerült. Sedlmayrt és a Strukturanalyse egész tudományos projektjét Meyer Schapiro és később Ernst Gombrich élesen elutasította.

A bevezető esszé után a könyv két Riegl-válogatással kezdődik. Ezt követően Sedlmayr, P cht, Guido Kaschnitz-Weinberg és Fritz Novotny esszéi következnek, mind az 1930-as évekből. A könyvet Benjamin (1933) és Schapiro (1936) eltérő válaszai zárják. E két kulcshang közötti véleménykülönbség ismét felveti a módszer legitimitásának és hatékonyságának kérdését, és feltárja az analógiákat az Új Bécsi Iskola projektje és korunk antiempirista kultúrtörténetei között. A könyv terjedelmes bibliográfiát is tartalmaz.