Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
Singing the French Revolution
Könyv tartalma:
Laura Mason az éneklés mint politikai gesztus változó szerencséjét vizsgálja, hogy rávilágítson a populáris kultúra fontosságára a forradalmi politikában. Azzal érvelve, hogy a tudósok túlértékelték a forradalmi politikai kultúra egységességét, Mason a dalszerzés és az éneklési gyakorlatok segítségével tárja fel annak sokszínűségét.
A párizsi utcákon, színházakban és klubokban tartott dalelőadások megmutatták, hogy 1789 után a populáris kultúra új politikai jelentéssel ruházódott fel, és a forradalmi vitákban való részvétel egyik legfontosabb eszközévé vált. Az 1790-es évek során a francia polgárok felismerték a himnuszok jelentőségét a forradalmi események értelmezésének népszerűsítésében és a forradalommal kapcsolatos törekvéseik védelmében. Azzal, hogy a kulturális tevékenység új színtereit nyitották meg, és lerombolták a régi rezsim esztétikai hierarchiáit, a forradalmárok lehetővé tették, hogy egy nagyobb és végtelenül sokszínűbb népesség vegyen részt a kulturális termelésben és cserében - állítja Mason.
Az így kialakult aktivizmus segít megmagyarázni, hogy az egymást követő kormányok milyen sürgetően igyekeztek egy hivatalos politikai kultúrát ráerőltetni a heterogén és mozgósított lakosságra. 1793 után a dalkultúra fokozatosan depolitizálódott, ahogy a népi rétegek visszahúzódtak a nyilvános színterekről, a középosztály kultúrája a szigorúan szórakoztató felé fordult, a hivatalos kultúra pedig egyre merevebbé vált.
Ugyanakkor azonban olyan éneklési gyakorlatokat találtak ki, amelyek a következő évszázadban új, aktivista éneklési gyakorlatok alapját képezték. Mason szerint a forradalom öröksége az volt, hogy a népi éneklésnek új tiszteletet adott, és alapvetően konzervatív panaszkodási eszközből a társadalmi és politikai ellenállás eszközévé alakította át.
